Gázflakonnal a kezében találtak rá a rendőrök

2020.08.19. 09:41

A vízvezeték felrobbantásával fenyegette meg rokonait

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a megromlott családi viszonyok miatt a vízvezeték felrobbantásával fenyegette meg a szomszédjában lakó unokahúgát.

delmagyar.hu

Forrás: Pixabay

A vádirat szerint a vádlott és rokonai két szomszédos ingatlanban éltek egy Hódmezővásárhely melletti településen. A vádlott és a szomszédok közötti viszony megromlott részben abból adódóan, hogy a vádlott feltételezései szerint az ő vízvezetékéből a szomszédok jogtalanul vételezték a vizet. Emiatt a vádlott 2019. nyara óta több sms-üzenetet küldött az unokahúgának, hogy szüntesse meg a két ingatlan közötti vízvezeték leágazást. Idén februártól kezdődően a vádlott, hogy nyomatékot szerezzen kérésének, a telekhatáron több alkalommal gödröt ásott, majd azt betemette a leágazás megkeresése céljából.

A vádlott 2020. február 23-án a délelőtti órákban ismételten egy szöveges üzenetet küldött a szomszédban lakó unokahúgának. Az üzenet tartalma szerint a vádlott talált egy csövet, amely tőle vezet valahová és abba gázt fog vezetni, hogy meggyújtsa és felrobbantsa, kiderítve így, hogy hol a cső másik vége. Az üzenetben foglaltakat komolyan véve a vádlott unokahúga a rendőrséget értesítette amiatt is, mivel a férfi ismételten egy gödröt ásott a telekhatáron.

A helyszínre érkező járőrök azt tapasztalták, hogy a vádlott éppen egy gázkeveréket tartalmazó flakonnal és egy ronggyal a kezében tart a kiásott vízvezetékhez és az intézkedés során is azt hangoztatta, hogy neki joga van ahhoz, hogy a vezetékbe gázt vezetve azt felrobbantsa, kiderítve így, hogy hol a cső másik vége. Közölte azt is a rendőrökkel a férfi, hogy inkább börtönbe megy, de véghez viszi amit eltervezett. Mivel többszöri felszólításra sem hagyta abba cselekményét, valamint a fenyegető kijelentéseit is ismételgette, ezért őt előállították.

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a vádlottól lefoglalt gázkeveréket tartalmazó flakonnal a szomszédos ingatlanban, vagy az ott tartózkodók testi épségében kárt okozni nem tudott volna, a kiásott gödörben levő vízvezetékbe olyan mennyiségű gázkeveréket nem tudott volna bejuttatni, amellyel robbanást hozhatott volna létre.

Mindemellett azonban a vádlott szöveges üzenetei, a rendőrök felé tett kijelentései olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényállítást tartalmaztak, amellyel a közbiztonság érdekében eljáró rendőröket a vádlott által hivatkozott közveszéllyel járó esemény elhárítására tett intézkedésekre kényszerítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában