Letartóztattak három embercsempészt

Összesen 315 határsértőt találtak a rendőrök hétfőn az ország területén – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság kedden kiadott összesítéséből.

S.Z.

Fotó: Karnok Csaba

Közülük 227-re Csongrád-Csanád megyében, Ásotthalmon, Mórahalmon, Szatymazon, Szegeden, Csanádpalotán, Domaszéken és Kiszomboron bukkantak.

Ugyanaznap Csongrád-Csanád megyében 23 csoportban 538 embert megakadályoztak abban, hogy Magyarország területére lépjen.

Közben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a Szegedi Járási Ügyészség csak a hétfői napon 3 embercsempész letartóztatását indítványozta, akik összesen 25 illegális határátlépő csempészésében működtek közre.

Az őrizetbe vett két szerb és egy román férfit november 19-én és 20-án igazoltatták a rendőrök az 55. számú főút különböző megyei szakaszain. A gyanúsítottak autójában 12, 8 és 5 illegális határátlépő tartózkodott, akiket Ausztriába akartak csempészni. Az illegális határátlépők indiai, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat. A két szerb férfi megpróbált elmenekülni, de a rendőröknek rövid autós üldözés után sikerült őket elfogni.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája tegnap mindhárom embercsempészt letartóztatta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában