Vascsővel ütötte le barátját, akinek megvásárolta az élettársát

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki érzelmi viszonyba keveredett barátja élettársával, amely a sértett halálához vezetett.

Delmagyar.hu

A vádirat szerint a vádlott barátja volt a sértettnek, akinek megyebeli tanyáján segített is a gazdálkodásban. A vádlott és a sértett élettársa között 2021. év elejére érzelmi viszony alakult ki, amelynek következtében a két férfi megállapodott egymással, hogy 3,5 millió forint ellenében elengedi a nőt a vádlottal.

A pénzátadásra 2021. április 24. napján került sor azzal, hogy a részleteket később beszélik meg. A sértett és az élettársa között azonban még aznap vita alakult ki, melyet követően a nő a közös gyermekükkel elment az ingatlanból, majd felhívta a vádlottat, aki ezután autóval a tanyára ment. A tanya udvarán újabb vita alakult ki, amikor a sértett közölte a vádlottal, hogy csak akkor viheti el az élettársát, ha további 1 millió forintot fizet, majd dulakodni kezdtek.

A verekedés során a vádlott felkapott egy vascsövet és azzal a sértettet kétszer fejbe ütötte, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A vádlott ezt követően üzenetet küldött a nőnek, hogy még ne menjen haza, majd a holttestet letakarva, átkötözve a vascsővel együtt a gépkocsi csomagtartójába tette és azokat ismeretlen helyre rejtette. A vádlott a vérnyomokat is megpróbálta eltüntetni, ruháit is elégette.

A vádlott ezután megállapodott a nővel, hogy a büntető eljárás elkerülése érdekében a hatóságokat félrevezetik: elhitetik, hogy a sértett nem halt meg, önszántából ment el otthonról és haragosai találták meg. Ennek érdekében a vádlott a sértett telefonjáról és nevében hamis üzeneteket küldött a nőnek azzal, hogy őt elkapták, ne szóljon a rendőröknek. Mintegy két hét elteltével a vádlottal egyeztetve a nő bement a rendőrségre és bejelentést tett valótlanul, hogy az élettársa horgászni ment, majd ismeretlen helyre távozott. A hamis állítást a körözési eljárásban tanúként többször is megismételte.

Az ügyészség a férfit emberkereskedelem és halált okozó testi sértés bűntett elkövetésével, míg a nőt bűnpártolás vétségével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában