Engedély nélkül szereztek be vakondírtásra mérget

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik éveken keresztül adták – vették egymást közt a nagyon mérgező szert, ami végül egyikük családjában tragédiához is vezetett.

delmagyar.hu

A vádirat szerint a vádlottak egyike egy vármegyebeli kivárosban dolgozott, kertészeti termékeket forgalmazó cég raktárosaként. A vádlottat 2017-ben egy helybeli ismerőse megkereste azzal , hogy a kertjében nagyon elszaporodtak a vakondok, segítsen neki. Ezt követően a férfi 3 éven át szerzett be tabletta formájú, tömörített gázosítószert, amelyet továbbadott a másik férfinek. A szert kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező személy kezelheti, mivel nagyon mérgező, vízzel érintkezve fokozottan tűzveszélyes és mérgező gázok képződnek. – írja sajtóközleményében a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.

A két férfi egyike sem rendelkezett ezzel a speciális képesítéssel. A szert megvásárló férfi kiskorú gyermeke 2021-ben a mérget megtalálta, majd öngyilkossági szánékkel bevette és a szakszerű orvosi kezelés ellenére elhunyt. A járási ügyészség a vádlottakat méreggel visszaélés vétségével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában