2024.05.30. 16:10
Szegeden találtak négy migránst
Már nem a migránsok használják a játszóteret. Fotó: Pannon RTV
Összesen négy határsértőt tartóztattak fel az országban a rendőrök szerdán – közölte csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság. Azt írták, hogy a migránsokat Csongrád-Csanád vármegyében, Szegeden találták. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésükkor szír állampolgárnak vallották magukat, azonban ezt semmivel sem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos, magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A rendőrség arról is beszámolt, hogy ugyanaznap 11 ember akadályoztak meg a határkerítés csongrád-csanádi szakaszán, abban, hogy illegálisan átlépjék az országhatárt.
Arról pedig már a szerbiai Pannon RTV tudósított, hogy kitakarították a határhoz közeli Makkhetesen a játszóteret. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetég elnöke elmondta, hogy Makkhetesről, Szabadkáról és Vajdaságból is sikerült tavaly októberben elvinni a migránsokat.
– Tehát a játszótér újra azok szolgálatában áll, akik számára épült. Ezek pedig a gyerekek, a családok, és már nem a migránsok garázdálkodnak itt. Ezen kívül odafigyelünk mindegyik helyi közösségre, a makkhetesi helyi közösségre is – mondta Pásztor Bálint. Az elnök hozzátette, hogy a határ közeli területeken más fejlesztések is történtek. Bővítették a gáz- és vízhálózatot, megépült egy felüljáró, ami megkönnyíti a makkhetesiek és a más helyi közösségekben élőknek az életét is, nem kell kerülniük a városon keresztül. Ez egyébként a Szegd-Szabadka vasútvonal miatt épült meg.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Embercsempészt kaptak el Ásotthalomnál
- DJ terítette a drogot Szegeden - az ügyfélkört is azonosították
- Fa dőlt egy nyaralóra Mártélyon
- Baleset az M5-ös autópályán, Csengele térségében
- Mexikói drogcsempészt füleltek le a röszkei határnál - Videó