2020.02.25. 19:07
Nem a kommunizmus, a kommunisták öltek – Fotók a megemlékezésről
A kommunizmus fő fegyvere a félelem volt, nekünk pedig egy félelem nélküli élethez kell eljutnunk – mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapján Szegeden Surján László. Bartók Csaba, a szegedi Fidesz elnöke pedig arról beszélt, hogy ma Magyarországon biztonságban élhetünk.
Továbbra is beszélni kell a gyalázatról. Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
– A kommunizmus elvont, szerencsére bukott eszme, de egy eszme nem tud megkínozni, a Gulágra vinni senkit. És nem a kommunizmus ölt, hanem a kommunisták – mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapján Szegeden a Glattfelder téren Surján László.
A Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Levéltár közös megemlékezésén arról is beszélt, hogy mindenek még nincs vége.
– A szánandó fogoly, mi volt és a foglárság még ma is bennünk bujkál.Vajon nem foglárlelkű az a vállalkozó, aki lekötelezni, korrumpálni kívánja például a bírókat, vagy más döntéshozókat? És nem fogolylelkű az a beosztott, aki szemet huny főnökének viselt dolga felett, és falaz neki ha baj van – tette fel a kérdést Surján László.
Nem a kommunizmus, a kommunisták öltek. Fotó: Karnok Csaba
Szerinte a kommunizmus lényege nem az utópisztikus vágy a pénz nélküli boldog társadalomra.
– A kommunizmus fő fegyvere a félelem, nekünk pedig a félelem nélküli élethez kell eljutni. Ne féljünk magunkba nézni, és kigyomlálni a foglárság nyomait, hogy tiszta lelkű, szabad emberek lehessünk. Akkor temethetjük a kommunizmust, ha ez sikerül. Addig nincs megnyugvás – mondta a tiszteletbeli elnök.
Surján Lászlót megelőzően a Fidesz városi elnöke mondott beszédet.
– A kommunizmus a velünk élő múlt, és most azért gyűltünk össze, hogy fejet hajtsunk a kommunista rendszer áldozatai előtt – mondta Bartók Csaba.
Emlékeztetett, hogy még mindig sokan vannak, akik átélték a vörösök, a kommunisták börtöneit és kényszermunkatáborait.
– Mi szegediek, itt a Glattfelder téren, Kligl Sándor szobrászművész recski kőtömbökből álló alkotásánál hajtunk fejet. Hogy mennyien vannak, akik a kommunista diktatúra áldozatai lettek, azt a mai napig senki sem tudja megmondani. Továbbra is beszélni kell erről a gyalázatról. Felelősségünk és kötelességünk, hogy a gyermekeink, unokáink is megtudják az igazságot – fogalmazott Bartók Csaba, aki hozzátette: ma Magyarországon szabadságban és biztonságban élhetünk.