111 éves a Délmagyarország

2021.12.18. 18:30

Hűség, béke, két körzés az esernyővel

Az inasok közé dobta-e Móra Ferenc a méterrudat? Megölte-e a nagyapa a rárontó oroszt a háborúban? És jelt adott-e az esernyővel, hogy bemutathatják későbbi hitvesének? A polgári béke kis történetei a szegedi Firbás család fotóalbumából.

Panek Sándor

Firbás Oszkár és húga, Firbás Irén 1911-ben Szegeden.

Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Firbás Oszkár és húga, Firbás Irén 1911-ben Szegeden.

Forras: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

A Firbás család tagjai 1892 óta, négy generáción át Szeged jeles polgárai. A négy generációt képviselő négy férfiú ugyanazzal a joviális bizakodással hitte, hogy a műveltség és a tudás viszi előre az embert. Közben a kor is ment a maga feje után és mindegyik Firbásnak újabb politikai rendszer jutott; ki jobban kedvelte, ki kevésbé. Nem voltak vagyonosak, nem hízelegtek politikai kegyekért, nem alkottak kevély dinasztiát, csak ésszerűen munkálkodtak. Percnyi kétségem sincs, hogy a négy korszak négy istenfélő, németesen alapos Firbása a négy generáció alatt ugyanúgy bízott abban, hogy a napok kis munkái szépen egymásra épülnek. Háborúk, gyűlölködések hozzák-viszik a magukét, de ők, mint valami stafétát, adták egymásnak a hitet, hogy a holnap mindig több lesz, mint ami tegnap volt. 

Így aztán nem csoda, hogy ifjabb Firbás Zoltán városmérnök és térképész dolgozószobájában ülve ugyanaz játszódik le, mint 30 éve, amikor az idősebb Firbás Zoltán látta vendégül a Délmagyarországot. Ifj. Firbás lepedőnyi családfát terít a kanapéra. Másutt már nem is lenne hely. Az asztalon, a székeken avíttra sárgult mappák, sápadt aranyszínű lapok, dőlt zsinórbetűs jegyzetek. Térképek, fotók, vázlatok. Már idősb Firbás idejéből újságcikk tanúsítja, hogy Firbáséknál a múltról beszélgetni percek alatt kitörő felfordulást jelent. Mivel ifjabb Firbás mindent digitalizál (és visszasírja az analóg kort), a képernyőn is időlátta, mély tónusú fotók nyílnak meg egymásra. Rövidesen az ember szíve megtelik a történeteikkel. A négy nemzedék végigélte a 20. századot: Firbás Nándor zoológus és tanár (1863-1932) a szegedi iparitanonc-oktatás megteremtője, dr. Firbás Oszkár tanár (1894 -1958), a szegedi Baross gyakorlógimnázium igazgatója, id. Firbás Zoltán (1925-2017), a szegedi Vedres iskola mérnöktanára, valamint ifj. Firbás Zoltán, aki – mintha a többiek nevében is – most velem szemközt ül és bizonyos tapintattal lesi, érdekel-e ez a sok régi élet.

 

A zólyomi bélyegek

A családfán, amely itt fekszik előttünk, Franziscus Firbass (1736-1815), az ős Firbás van legfelül; nevét még németesen írta, a bajor alapítású dél-csehországi Strakonice gyógyszerésze volt. Nem is messze attól a bajor várostól, ahol ifj. Firbás Zoltán leánya jelenleg családjával él. Az ős-Franziscust három Ferdinand is követte az idővonalon, a legutolsó még gyerek volt, amikor özvegy édesanyja Lőcsére költözött, ahol fiatalkori emlékek hatására (látta Görgey Artúr 1849. januári lőcsei bevonulását) fiait magyar gimnáziumba íratta. Ferdinand nemsokára a Firbás Nándor nevet viselte és a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett természetrajz-földrajz tanári diplomát. 1892-ben Göllner Berta (1868-1918) zólyomi postáskisasszonyt vette feleségül, miután az ifjú tanár, miért, miért nem, naponta kezdett bélyeget vásárolni, és emiatt sűrűn látogatta a zólyomi postahivatalt.

Göllner Berta és Firbás Nándor 1890-ben a felvidéki Murányváralján.Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

1892-ben Firbás Nándor tanügyi kinevezést kapott Szegedre. Ő lett az első szegedi Firbás. 1901-1922 között főállásban tanár volt a Madách utcai Polgári Iskolában, emellett pedig az ő nevéhez fűződik a szegedi iparostanonc-képző megszervezése, majd vezetése 1924-ig. Ez az a tanonciskola, ahol 1902 és 1904 között a 23 éves Móra Ferenc is tanított heti 2 órában, A kalcinált szóda című remek tárcája a tanúság rá. Firbás Nándor pedig nem más, mint ama „érdemes öreg pedagógus”, aki az osztályfegyelem megtartását ajánlotta Móra tanár úr figyelmébe. Az inasoktatás többi „edzett hősei” egyenesen azt javasolták, hogy az osztályba belépve vágja a méterrudat találomra az inasok közé, akkor csend lesz. Ő inkább az állami tankönyv helyett az Ezeregyéjszaka meséit olvastatta a tanoncokkal - és így is csend lett.

A Firbás Nándor által felállított fizikai szertár leírása ma már a Szent István téri víztoronyban lévő technikatörténeti kiállításon látható. Valamint a Természettudományi Közlöny őrzi állattani írásait. Felesége pedig a zólyomi lányból annyira szegedi lett, hogy 1901-ben „a szögedi szappanfőzésről” publikált dolgozatot. 

Göllner Berta 1918-ban bekövetkezett korai halála megrendítette Firbás Nándort. Igazi férfitörténet volt ez, mondja dédunokája: hiszen, mit kezdjen egy férfi 54 évesen, élete teljében, munkában, pozíciókban, ha meghal a felesége? Gyermekei találtak neki második feleséget, hogy ne maradjon egyedül. Szegény nem akart eleinte nősülésre gondolni sem, hiszen oly friss volt még a seb, de a szükség parancsolt, s mikor megmondtuk neki, hogy olyan valakire gondolunk, aki jó mamánkat ismerte és szerette, akkor beleegyezett” – írta visszaemlékezésében lánya, Firbás Irén. A jelölt, a 17 évvel fiatalabb Piukovics Ilona (1880-1936), a Dugonics utcai Polgári Leányiskolában tanított ének-zene szakon. A családi emlékezet szerint jószívű, házias asszony volt; így ő lett a családban a Kismama. 

Firbás Nándor szegedi otthonában 1927-ben. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

A temesvári gyors

1894, amikor Firbás Nándor fia, Oszkár megszületett, még a boldog idők éve. Szeged újjáépítése kiteljesedőben, az országban béke volt, Firbás Nándor családja pedig úgy utazhatott a Szeged-Hatvan-Zólyom-Besztercebánya vasútvonalon, hogy mindvégig otthon jártak. El is mentek nyaranta a Felvidék apai-anyai szülőföldjére, az erdős, áfonyás, pisztrángos csodavidékre, ezért a gyermekek imádták a vasutat. A Boldogasszony sugárúti dédapai ház éppen a Szivárvány utca sarkán állt. Firbás Oszkár húga, Firbás Irén, Pitus néni idős kori visszaemlékezésében (Londonból? Norvégiából?) így írt erről a helyről: „A konyhánk ablakából jól lehetett látni a Temesvár-Újszeged felé menő vonatokat, mert ott voltunk közel a nagypályaudvarhoz. Még mint gyerekek a Boldogasszony sugárúton sokat játszottunk, nagyon szerettük a délután 4 órai gyorsot, amely Temesvár felől érkezett. Azután már szabad volt kiabálni is, addig a házmester vigyázott arra, hogy csönd legyen, a lakók tudjanak aludni, pihenni.(…) Tehát mikor a 4 órai gyors lefutott, mi óriási üdvrivalgással fogadtuk ezt, mert rajtunk kívül még vagy 8-10 gyermek játszott az udvaron.” 

Firbás Oszkár és húga, Firbás Irén 1911-ben Szegeden. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Ifj. Firbás Zoltán, számos szegedi térképészeti projekt gazdája, arról tervezi egyik térképét, hogy milyen szálak kötik családot a városhoz. A beszélgetés előrehaladtával az ember úgy érzi, e készülő munka műfaji meghatározása csakis a térkép-eposz lehet, amelyben együtt van a magafeledt gyerekkor, a műszaki fejlődés és a kultúra, az egyszerű polgári béke oltalmában. Ifj. Firbás Zoltán őrzi nagyapja, Firbás Oszkár elemi iskolai irkafüzetét is 1904-ből, a későbbi híres Baross igazgató 10 éves kori kézírásával. A tanmondatok meghökkentően patriarchálisak (egy korrajzzal érnek fel): "Porból lettünk, porrá leszünk". „Édesapám nagy összeget fordít neveltetésemre”. „A gyermek szereti a cukrot”. Éppen csak az nem áll ott gyermekbetűkkel, hogy Magyarország békés hely és lakosai tisztelik egymást.

Firbás Oszkár tollbamondása 1904-ből. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából
Firbás Oszkár elemi iskolai dolgozatfüzete 1904-ből. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Szuronyosan, ordítva futott felé

Az ifjú Firbás Oszkárt 1912-ben felvették a Pázmány Eötvös kollégiumába. 1914 nyarán tanulmányi kiránduláson járt Párizsban, amikor a szarajevói merénylet híre eljutott hozzá. Októberben már behívták az 5-ös honvédekhez. 29 hónapot töltött a harctéren. Keleten részt vett a lucki áttörésben (bokáján megsebesült), majd 1917 márciusában az olasz harctéren egy század parancsnokaként harcolt a Piavénál. 1918 őszén szabadságra visszatért Szegedre. Ha nem jött volna haza, valószínűleg sosem jön már: távollétében 1918. október 28-29-én az olasz támadás elsöpörte a piavei osztrák-magyar vonalakat, ezredéből mindössze heten maradtak életben. Hazajött - és október 13-án itthon érte édesanyja halála.

Firbás Oszkár 1915-ben az 5-ös honvédek hadnagyi egyenruhájában. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Firbás Oszkártól 10 éves fia megkérdezte, kellett-e embert ölnie a háborúban. Ezt sokan megkérdeztük apánktól, nagyapánktól. Íme a fiú visszaemlékezése: „[Firbás Oszkár] Elbeszélése alapján szinte magam előtt láttam a homokzsákokkal megerősített lövészárkokat. (…) Kelletlenül beszélte el, hogy több órás orosz tüzérségi előkészítés után az orosz gyalogság szuronyrohammal elérte a magyar állásokat és be is hatolt lövészárok-rendszerünkbe. Édesapám kiugrott a homokzsákos fedezékéből és azonnal szembe találta magát egy nagydarab, szuronyt szegezve és ordítva feléje rohanó orosz katonával. Tiszt lévén karabélya nem volt, a revolverét előrántva és kibiztosítva ráfogta a már elég közel lévő orosz katonára. Abban a pillanatban, amikor meghúzta a ravaszt, egy gránát csapódott be közéjük, füsttel borítva el mindent. Őt a légnyomás a hátára dobta, de a repeszek süvítve elkerülték. Ráesett egy homokzsákra. Amikor a füst eloszlott, már nem látott senkit. Tépelődésre nem volt idő, hátra felé futva menekült. (…) Sohasem tudhatta meg, hogy valóban ölt-e embert.”

Firbás Oszkár (csípőre tett kézzel) az olasz fronton 1918 nyarán. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából
Firbás Nándor levele Oszkár fiának a piavei olasz frontra 1918 augusztusában. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Régimódi ismerkedés

A családi elbeszélés szerint Firbás Oszkár fiatal pedagógusként 1919 őszén történelemre tanította a még csak 12 éves Szabó Máriát, későbbi felesége húgát. Mária éles eszű, éjfekete hajú, szép kislány volt és az órai magyarázatokat szinte szóról szóra mondta vissza. A fiatal tanár pedig megkérdezte a tanítványt, van-e nővére. Volt. A kollegáktól is tudakozódott, s ezután mielőbb meg akart ismerkedni Szabó Erzsébettel. 

Innentől a családi krónikáé a szó: „Megismerkedésük 1919. decemberében történt a szegedi Felsővárosi templom bejárata előtt. Mise előtt napokkal abban egyezett meg a két nagyapám, hogy mise után, a templomból kijövet mutatják be egymásnak a fiatalokat. Nándor nagyapám a biztonság kedvéért előzőleg abban is megegyezett Oszkár apámmal, hogy ha valóban érdemes az ismerkedés, akkor esernyőjével két körzést végez. Apám az utca végén, a Szent György tér sarkán izgatottan várta a fejleményeket, és remélte, hogy Szabó Erzsébet hasonlítani fog a húgára. A kijövetel után röviddel már meg is történt a jelzés.” 1921. január 27-én Firbás Oszkár és Szabó Erzsébet örök hűséget esküdtek egymásnak a Felsővárosi templomban. 

Nyár Szatymazon 1929-ben: Firbás Nándor (balra), Piukovics Ilona (középen), Firbás Irén (jobbra). Állnak: dr. Firbás Oszkár és felesége, Szabó Erzsébet, körülötte gyermekei: Zoltán és Oszkár. Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Semmi pánik, édös fiaim!

A mai Vedres építőipari iskola épületében az 1920-as években a szegedi főreáliskola, későbbi nevén a Baross Gábor gimnázium működött. Firbás Oszkárt 1920-ban nevezték ki rendes tanárnak a főreálhoz; 1930-ban, 36 évesen, a tantestület soraiból kapta meg az igazgatói kinevezést. 1932-ben ő indította el az egyetemi gyakorló képzést, amiből 1941-re a Baross a szegedi egyetem gyakorlógimnáziuma. Addigra Firbás Oszkár már maga volt a Baross. „Iskolánkat nevezték Baross-nak is, de szüleim úgy mondták, hogy fiúk a „Firbáshoz jár” – emlékezett Kellner János, egykori diák.

Diákok a Baross gimnázium mezében 1932 után. Forrás: Dr. Thékes István családi albumából 

A Firbás család a kétszintes épület 4 szobás igazgatói lakásában lakott, melynek legbelső szobájából az igazgatói irodába lehetett jutni. Itt Firbás Oszkár késő estig dolgozott; iskoláját is ugyanolyan gonddal figyelte, mint otthonát. „A falak frissen meszelve, a szertárak, a könyvtár kitűnően felszerelve. A termek tiszták, az iskolaudvar gondozott. Nem volt titok, hogy ez Firbás Oszkár igazgató érdeme. (…) Nem áttételesen és elbújva a háttérben, hanem személyesen kiállva vezetett. Tehette, mert igen jó megjelenésű, kiváló előadó-készségű, elegáns férfi volt. Törődött a rábízott állami vagyonnal, a rábízott emberekkel, tanárokkal, azoknak iskolán kívüli magatartásával is. A rendet betartotta és betartatta. Kiváló szeme volt.” – emlékezett róla Kellner János.

Egy másik tanítvány, Papp László újságíró a Délmagyarországban a szegedi háborús évekről mesélte: őbenne akkor tudatosult, hogy valami készül, amikor Firbás Oszkár 1940-ben levezette diákjait az iskola pincéjébe, s így szólt: „Ez lesz a mi légópincénk, édös fiaim.” „A légópincét majd szépen rendbe hozzuk - folytatta Firbás. - Minden osztálynak lesz külön rekesze. Ha megszólalnak a szirénák, ide vonultok le. Szép rendben, nyugodtan, csak semmi pánik, édös fiaim. Amikor mi a nagy háborúban… Ellőtték a…” - Ezt már ismertük, emlékezett a tanítvány: - Amikor ellőtték a nagy háborúban a zászlótartót, más ugrott helyére. Mert a zászló egy pillanatra sem hanyatlothatott alá. A zászló aláhanyatlása azt jelentette volna, hogy minden elveszett.

1944 szeptemberében, rövid idővel az oroszok érkezése előtt, e diák és édesapja az utcán összefutott Firbás Oszkár igazgatóval: - Hát... a Firbás is elmegy - mondta apám. - Néztem én is a diri lassan távolodó alakja után. Valahogy sehogyse tudtam elképzelni a jövőt Firbás nélkül, „Baross" nélkül, „hegyibeszédek", „édös fiamozás" nélkül. Legszívesebben utánarohantam volna, hogy elkapjam a felöltőjét és visszatartsam: „ne menjen el, igazgató úr", mondtam volna neki.

A Baross Gábor Gyakorlógimnázium udvarán 1940-ben. Forrás: Fortepan

A rendszer ellensége

Ahogy a front közelített, Firbás Oszkárt az iskola irataival egyre nyugatabbra vezényelték. Sopronba, ahol idősebb fia erdőmérnöki hallgató volt, egy légitámadás közepette érkezett a család. Itt, az erdészeti egyetem légópincéjében az egész család előtt azt mondta: „Ez itt az utolsó magyar föld, én innen tovább nem megyek!”. Átvonult fölöttük a front, ő pedig visszatért Szegedre. 1945-ben az új rendszer igazolóbizottsága feddéssel, de igazoltnak tekintette. A feddés azért járt, mert a jobboldali egységes párt tagja volt és 1943-ban antibolsevista kiállításra vitte a diákokat. Számos zsidó vallású tanítványa tanúskodott mellette, hogy a zsidótörvények rendelkezéseit elszabotálta. Volt olyan zsidó tanítványa, akinek továbbtanulása érdekében Szent-Györgyi Albert rektornál is közbenjárt. Ő maga történelemtanárként a történelmi Magyarország híve volt, de nem uszított egyetlen nemzetiség ellen sem, a zsidóüldözést pedig a magyar kultúra szégyenének tartotta, írta róla tanítványa, Rakonczai János.

Amikor Szegedre hazatért, a Baross tetőzete üszkös volt, helyenként leégett, a tornaterem romokban, az oroszok iskolai felszerelésből raktak tüzet a termekben. Két év alatt, 1948-ig szinte önerőből, a diákokkal közösen helyrehozta a tetőt, új szertárt rendezett be, sportpályát építettek. Fűtés még nem is volt az iskolában, amikor Firbás Oszkár 1945 őszén az országban elsőként megszervezte a dolgozók gimnáziumát a Barossban. Iparosok, munkások, kereskedők, tisztviselőnők, sőt, még színészek is jártak ide délutánonként, szinte többen, mint a Baross diákjai délelőtt. Tóth Béla későbbi József Attila-díjas író, a Szegedért Alapítvány 1997-es fődíjasa így mesélt róla a Délmagyarországban: „Nappal gyalultam, este tanultam. A Barossba jártam, és Firbás Oszkár volt az igazgatónk. Magához hív egyszer: Tóth úr, nem akar maga szaporább léptekkel haladni? Akartam. Félévenként tehettem magánvizsgát egy-egy osztályból. Három év alatt öt osztályt. Akkor jött a szózat, mehetünk egyetemre.

Mivel elvárás volt, hogy az állami alkalmazottak egy haladó párt tagjai legyenek, a háború után a tanárok zöme, így Firbás Oszkár is belépett a szociáldemokrata pártba. Ám a szocdem pártot alig foglalták el Rákosiék, Firbás Oszkárt 1948 novemberében a rendszer ellenségének nyilvánították. Igazgatói posztjáról leváltották és elhelyezték a Barossból. Ezt sohasem heverte ki. Átkerült a piarista gimnáziumba, amelyet a tanév végével megszüntettek. Innen a gépipari technikumba helyezték, ahol még 6 évet tanított, majd nyugdíjba ment; 1958-ban hunyt el. A Baross gimnáziumot a rendszer 1951-ben megszüntette (teljesen értelmetlenül, mivel 15 éven belül gimnáziumot kellett nyitni a városban). 

Családi útlevél 1937-ből: Szabó Erzsébet és dr. Firbás Oszkár (ülnek); ifj. Firbás Oszkár és Firbás Zoltán (állnak). Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

Öregdiákok végrendelete

Firbás Oszkár mindkét fia a Barossba járt. Ifjabb Oszkár később Sopronban erdőmérnök, majd a főiskola tanára lett, Zoltán pedig háborús megszakítással (munkaszolgálat a Keleti-Kárpátokban) a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett mélyépítő mérnökként. A Szegedi Tervező Vállalat igazgatója, a szintén Baross-öregdiák, Balogh Péter hívta vissza Szegedre. Idősebb Firbás Zoltán egyike volt ama műszaki értelmiségieknek, akik az 1960-as években Bálint Sándor és Pálfy-Budinszky Endre mellett részt vettek a városi Műemlékvédelmi Albizottság munkájában. A maradék Palánk műemléki védelmezése miatt a teljes bizottság rendőri megfigyelés alatt állt. Tervezőként mélyépítési műtárgyak számításaival, például a Zápor-tó vízépítési terveivel vagy a tarjáni gyalogos aluljáróval foglalkozott, mígnem 1986-tól visszatért az egykori Baross épületébe, a Vedres szakközépiskolába mérnöktanárnak. Nyugdíja után is tanított, s eközben, akárcsak édesapja a Barossnak, lelke volt a Vedres mélyépítési szakirányának.

Idősebb Firbás Zoltánnak egy második élete is volt: elhivatott mérnökként a szegedi urbanisztika aprólékos dokumentálásával foglalkozott. A digitalizálás előtti időben ez hatalmas mennyiségű feljegyzést, fotót, jegyzetet jelentett, amit személyes megjegyzésekkel látott el. A kartotékok és címkék közepette már csak egy mély lélegzet hiányzott, hogy megírja Szeged 1950 utáni építéstörténetét. Ehelyett ő még több feljegyzést gyűjtött, s ahogy idős korba lépett, szép betűivel már nem is magának, hanem egy remélt eljövendő összegzőnek, fiának, az ifjabb Firbás Zoltánnak írt eligazító megjegyzéseket a dossziékra. 

Péter Lászlóval együtt id. Firbás Zoltán 1991-ben alapítja volt a Baross Öregdiákok Szövetségének. Ez megint csak alkalom volt arra, hogy a két aprólékos tudású egykori osztálytárs, egyik humán, másik műszaki szemlélettel, talán még az urbanista jegyzeteknél is nagyobb, 30 dossziényi anyagot gyűjtsön az egykori iskoláról. Baross-adatbank lett a munkaneve. Péter László 1989-ben id. Firbás Zoltán segítségével monográfiában publikálta a szegedi főreáliskola történetét. De a Barossban nevelkedett mérnökegyéniségek kutatási fonala a jövőnek maradt. A lassan valóságosan is megöregedett véndiákok az iskolatörténeti anyagot közös „végrendeletben” a szegedi levéltárra hagyták, ahol ma is megtalálható.

Ifj. Firbás Zoltán városmérnök és kartográfus térképek, dokumentumok között. FOTÓ: KARNOK CSABA

Forrás: Karnok Csaba

Akkor legyen Újrókus!

Vissza a jelenbe. Három órányi beszélgetés után dereng fel Sulyok Erzsébet kolléganő 30 éve írt Firbás-riportjából az a kérdés: hogyan tudtak a Firbások egyszerre ennyi mindent csinálni? Ilyen szédületes vehemenciával és életkedvvel? Neki még alkalma volt apával és fiával együtt találkozni. Az évek elteltek, velem szemközt már csak az ifjabb Firbás Zoltán ül hatvanhat évesen. Sodrón, olykor saját szavába vágva magyaráz sarki házakról és mérnöki életpályákról. A családi fotók némelyikére olyan örömmel emeli fel hangját, mintha elveszett képeket látna újra.

Tíz évig, 3 szegedi főépítész mellett is dolgozott műszaki nyilvántartóként. Az építésügyi bizottság műszaki titkáraként az összes rendezési tervet ő kezelte, nem csoda, hogy Szeged minden szegletét ismeri. Az 1970-es években korrektora volt a Kartográfiai Vállalat Szeged-térképeinek. A pestiek tőle kérdezték, mit írjanak a térképre, ahol új lakótelepek jelentek meg. Ez várostörténeti nyomot is hagyott: - Hivatalosan olyan neveket adtak az új lakótelepeknek, hogy Rókus 2/B vagy Északi 1, 2. Ilyet nem lehetett közönségnek szóló térképre írni - meséli. - Akkoriban épült Budapesten Újpalota. Mondtam, akkor legyen Újrókus a lakótelep neve. Ezt nyomtatták a térképre, és át is ment a köztudatba. Én lettem a névadója. A Makkosház negyed eredetileg úgy szerepelt a rendezésben mint Északi 2. ütem. Elővettem a városrész történeti nevét, és azt írtuk a térképre. A „Felszabadulás-liget” is visszakapta a régi nevét, mivel azt Francia-högynek hívták. Van olyan térkép is, amelyiken Francia-hölgy szerepel. Ezt a nevet nem én adtam, hanem egy pesti kartográfus, aki nem ismerte a várost. De ezt is kinyomtatták.

Első digitális munkái az 1998-ban kiadott és ma is használt Szeged városatlasz térképei voltak. Ezek a térképek azóta is élnek, ami egyáltalán nem költői túlzás. Ifj. Firbás Zoltán ugyanis, akár egy krónikás, a napi hírekből folyamatosan kirostálja a Szeged területén várható változásokat és ezekkel frissíti térképeit. Itt egy építkezés, ott egy területrendezés. Ő tájékozódik és rajzol. Időnként csak szaggatottal, mert az ingatlanfejlesztések olykor obskúrusak, olyan térképe pedig senkinek nincs még, amelyről minden választási kampány után magától lekerül a Déli híd.

Egy hosszú pauszpapír szalagot is elővesz, rajta szegedi épületek sorával. Édesanyja Retek utcai kilencedik emeleti ablakából fiatal mérnökként panorámaképet készített, a kirajzolódó épületeket e hosszú szalagon tussal kihúzta és felcímkézte. Kérdezem, hogy miért rajzolta meg, amit ezerszer látott, és bármikor láthatott. Ő műszaki ember, feleli: ezzel tudta kifejezni, hogy szereti a várost. 

Karácsonyi esték

Firbás Irén 1921-ben egy bácskapalánkai sváb földbirtokos felesége lett és az elcsatolt Délvidékre költözött. Onnan 1944-ben a partizán vérengzések elől családostól menekültek Norvégiába. 1967-ben így zárta unokaöccsei kérésére írott emlékezését: "Leírásom végére értem. De ez nem jelenti azt, hogy nincs már több emlékem. Hála Istennek ebben gazdag vagyok, ezt nem vették el tőlem. Nagy öröm volt számomra ez a beszámoló, hisz így végig futhattam még egyszer gyermekkori szép emlékeinken, mert ez itt senkit nem érdekel ebben a ködös országban. A szép karácsonyi estéinket tudjátok, azt talán nem felejtettétek el, hiszen annyiszor szó folyt róla. Mindeme szépségek erősítettek meg talán minket úgy, hogy az élet viharaiban megálltuk a helyünket."

Firbás Irén és férje Norvégiában 1957-ben.Forrás: ifj. Firbás Zoltán családi albumából

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában