Helyi közélet

2022.03.02. 16:00

Emlékművet kap Ásotthalom főtéren a Rongyos Gárda

Adományokból készül el Ásotthalmon a Rongyos Gárda első köztéri szobra, amelyet március végén adnak majd át. A munkálatok költsége 15 millió forint, de ez a falunak egy fillérjébe sem kerül.

A. T. J.

Adományokból készül. A Rongyos Gárda elnevezésű önszerveződő fegyveres csoport első köztéri emlékművének alapjait készítik elő Ásotthalom főterén. Fotó: Karnok Csaba

Két hete kezdődött el a munka Ásotthalom főterén. A Szent István téren, a polgármesteri hivatallal szemben jelenleg a földmunkákat végzik. 

 

– Tavaly, amikor a Rongyos Gárdára emlékeztünk Budapesten, a Farkasréti temetőnél, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megtiltotta, hogy a temetőben annál a sírnál emlékezzünk, ahol egy rongyos gárdista van eltemetve. Akkor tettem egy felhívást, hogy állítsuk fel a Rongyos Gárda első köztéri emlékművét, ugyanis döbbenetesnek tartom, hogy több mint száz évvel a trianoni gyalázatos békediktátum után a mai napig nincs köztéri emlékműve a gárdának, miközben a tagjai nagyrészt egyébként alföldi tanyán élő magyar fiatalemberek voltak, akik civilben fegyvert fogtak a világtörténelem legigazságtalanabb békeszerződése ellen – magyarázta Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere. 

 

Hozzátette, az ő hőstettüknek köszönhető, hogy Sopron és szá­­mos nyugat-magyarországi település jelenleg Magyarorszá­gon tartozik. A polgármester el­mondta, sajnálatosnak tartja, hogy az önszerveződő csoportnak nincs köztéri emlékműve.

 

 

– Van egy a soproni erdőben, amelyet erdészek állítottak, illetve van Izsákon egy református templom belső kertjében egy kopjafájuk – tette hozzá. Az Ásotthalom főterén felállítandó alkotás kizárólag adományokból készül. 

 

– A végösszeget azért nem tudom, mert még az alapozás zajlik. Nagyjából 15 millió forint az összege, amelyet kizárólag az önkormányzat számlájára érkező adományokból fizetünk ki, tehát az önkormányzatnak nem kerül pénzbe – mondta. 

 

Toroczkai hangsúlyozta, az al­kotó, Megyeri János szobrászművész sem kért pénzt, ő ezzel támogatta a kezdeményezést. A többalakos, bronzból és kőből készülő emlékművet március 27-én adják majd át. 

 

Önszerveződő fegyveres csoport

A Rongyos Gárda önszerveződő fegyveres csoport 1919. április 18-án alakult az első világháborút megjárt hazafias érzelmű tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, a Székely Hadosztály maradványaiból. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában