Még mászó télapót is vittek

2022.10.29. 15:00

Ismét e-hulladékot gyűjtött a Szeretem Vásárhelyt Egyesület

Több kamionnyi rossz háztartási gépet, szórakoztató elektronikai berendezést adtak le a lakosok.

Kovács Erika

Elromlott háztartási hulladékaiktól, szórakoztató elektronikai berendezéseiktől is megszabadulhattak a vásárhelyiek. Fotó: Kovács Erika

Kora reggel már voltak, akik sorban álltak, hogy nyitásra ők legyenek az elsők a Szeretem Vásárhelyt Egyesület elektronikai hulladékgyűjtő akcióján, amelyet szombaton az Aldi parkolójában bonyolítottak le. Sorra teltek meg a konténerek, amelyeket az e-hulladékot fogadó cég munkatársai már eleve szétválogattak. Külön kerültek például a nagy háztartási gépek és a feleslegessé vált tévék, monitorok.

Bár a Szeretem Vásárhelyt Egyesület már hatodik alkalommal szervezte meg a gyűjtést, sőt, egyszer az önkormányzat is próbálkozott ilyen akcióval, úgy látszik, a családoknál még mindig vannak elektronikai hulladékok, illetve újratermelődnek. Voltak, akik csak egy kis szatyornyi kisgépet adtak le, mások megpakolták az autójukat is, sokan pedig utánfutóval hozták a már használaton kívüli holmikat. Több család, szomszéd is összefogott, így könnyebb volt a szállítás és a fel- és lepakoláshoz is volt segítség.

A rossz háztartási és szórakoztatóelektronikai berendezések otthon tárolása, vagy kidobása azért káros, mert veszélyes hulladékokat is tartalmaznak.

Amint a kamionok megteltek, a szakcég már szállította is el azokat, így a gyűjtés után nem maradt szemét.

Az akció volt, akinek igazi kincsesbányát jelentett. Egy általános iskolás diák például régi mobiltelefonokat gyűjt. Ha látta, hogy valaki ilyen készüléket tervezett leadni, elkérte, hogy tovább gyarapítsa a gyűjteményét.

Elromlott háztartási hulladékaiktól, szórakoztató elektronikai berendezéseiktől is megszabadulhattak a vásárhelyiek. Fotó: Kovács Erika

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában