2023.01.06. 19:30
Maroslele elköszönt a darutól
Maroslele látképét az elmúlt közel egy évben egy toronydaru határozta meg, amit a sportcsarnok építéséhez használtak. Hasonló szerkezet a faluban még sosem dolgozott.

A daru munka közben és a lebontás idején is a falu egyik látványossága volt. Fotó: Drimba Tibor
Ittléte idején afféle nevezetesség is volt: sokan, főként gyerekek, fiatalok külön programként figyelték tevékenységét, olykor le is fotózták. A 2022 tavaszán érkezett monstrumot most, miután a további munkákhoz már nincs szükség rá, lebontották és elszállították – tájékoztatta a Délmagyarországot Drimba Tibor, a falu polgármestere.

A daru 44 méter magas volt, a karja pedig 51 méteres, tehát ilyen sugarú körben tudott dolgozni az építkezésen. Legfeljebb 3 tonnás terhet tudott megemelni, de a karja végén már csak 1,1 tonnát. Olyan daruról van szó, amin nincs fülke, kezelője a földről, elektromos vezérlővel irányítja. Ez biztonságosabb és praktikusabb megoldás is egyben. A daru leszerelését nem kísérte semmilyen ceremónia: egyszerűen darabokra bontották, teherautóra tették és elszállították. Fotó

Drimba Tibor azt is elmondta, hogy a tornacsarnok készültségi aránya decemberben hivatalosan 75 százalékos volt. Mivel azóta is az előre eltervezett tempóban folyik a munka, alighanem már előrébb tart a kivitelező. Az épület fel van állványozva, a homlokzati díszítőelemeket alakítják ki ezekben a napokban, közben ezzel párhozamosan folynak a belső munkák. A létesítmény átadása valamikor tavasszal várható.