Szentes

2023.10.11. 12:30

A pályázást segíti a vármegye

Darók József

Molnár Elvira, a civil közösségi szolgálató központ munkatársa tartott előadásokat. Fotó: Darók József

Minden eddiginél nagyobb, 13,8 milliárd forint a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évre vonatkozó pályázati kerete. A Miniszterelnökség által biztosított, a fel nem ajánlott adó 1 százalékokból származó forrás a civil szervezetek számára teremt lehetőséget a működési költségek előteremtésére, vagy rendezvényeik megvalósítására. A pályázati kiírásokat népszerűsíti, és a beadáshoz szükséges gyakorlati tanácsokat nyújt a napokban a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ ingyenes személyes (Szentes és Szeged után Kisteleken 17-én, jövő kedden 14.30-kor) és online fórumokon (október 13-án, pénteken 16.30-kor).

A korábbi évekhez hasonló módon most is egyidejűleg jelentek meg az összevont és egyszerűsített pályázati felhívások, amelyek keretében három pályázati forma közül választhatnak a pályázók. 

Az összevont kategóriákon belül azok a szervezetek, amelyek csak a működésük támogatására pályáznak, 500 ezer és 3 millió forint összegű támogatást igényelhetnek. A „vegyes”, tehát a szakmai és működési elemeket is tartalmazó pályázati kategóriák esetében az igényelhető és elnyerhető támogatás mértéke 500 ezer és 4 millió 500 ezer Ft között változik. Az összevont pályázatokat 2023. november 2-án 14 óráig nyújthatják be.

Az egyszerűsített kategóriában nincs szakmai bírálat. A keret kimerüléséig automatikusan jutnak támogatáshoz a formailag megfelelő pályázatot benyújtó szervezetek.  A maximálisan igényelhető támogatás ebben a kategóriában 400 ezer Ft lehet. Az egyszerűsített pályázatokat 2023. november 17-én 12 óráig lehet benyújtani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában