Helyi közélet

2023.10.06. 21:19

Koszorúztak és mécsest gyújtottak vármegyénk lakói – Galéria

Vármegyeszerte azokra emlékeztek pénteken, akik vérüket adták a haza védelméért 1849. október 6-án. A megemlékezéseken lapunk is jelen volt Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Szentesen is.

Kiss Anna

Kiskundorozsmán a kopjafánál koszorúztak és gyújtottak mécsest. Fotó: Gémes Sándor

Kiskundorozsmán a Dísz téren hajtottak fejet a tizenhárom aradi vértanú előtt a kopjafánál. A helyiek mécsest gyújtottak és koszorút helyeztek el azokra emlékezve, akik értünk, a hazáért küzdöttek és áldozták fel életüket. Az eseményen a Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetője, Lévainé Jakus Edina arról beszélt, hogy a vértanúak nagyon korán, többen fiatalon haltak meg, sőt, néhányan nem is magyarok voltak, mégis minden meg akartak tenni Magyarország szabadságáért és védelméért.

Kiemelte, minden magyarnak megdobban a szíve, ha erre a napra gondol, azonban a tizenhárom vértanú bitófából golgotát emelt méltó halálával. Hozzátette, haláluk a szabadság, az egyenlőség és a testvériség feltámadásának záloga.

A megemlékezésen Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője és Ruzsa Roland, Kiskundorozsma egyik önkormányzati képviselője helyezte el a koszorút a kopjafánál.

Hosszú és viszontagságos küzdelmek

A szentesi önkormányzat és az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred a Hősök Erdejében tartotta ünnepi megemlékezését. Az ezred díszőrségének jelenlétében Szabó Zoltán Ferenc polgármester a nemzeti gyásznapon arról beszélt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc olyan, mint a magyar történelem.

 Büszkék lehetünk, vállvetve harcoltunk, de benne van a szomorúság, a bánat is, ami oly sokszor a magyarságunkat a magyar mivoltunkat meghatározta a múltban, követi a jelenben, és nagy valószínűséggel így is fog ez maradni a jövőben is. 175 évvel ezelőtt elindult valami, ami a népünket, társadalmunkat még erőteljesebben egybe akarta forrasztani, hosszú és viszontagságos küzdelmek után eljutottunk a végponthoz. A tisztelet, az elismerés, a becsülettel való adózás a mai napig kijár a Magyar Honvédségnek

 – hangsúlyozta a polgármester.

A Szentesi Deák Ferenc Általános Iskola megemlékező műsorral működött közre a rendezvényen, befejezésként egy-egy virágot elhelyezve az emlékhelyen felállított 13 kopjafa lábához. Az önkormányzat, a fegyveres testületek és civil szervezetek koszorúztak és helyeztek el mécsest azok emlékére, akik életüket áldozták a nemzeti függetlenségért.

A halálraítéltek között volt vásárhelyi

Újra és újra azon kapjuk magunkat, hogy amikor akár az aradi tizenhármakra, akár az 1848-49-es szabadságharcra, vagy az 1956-os forradalomra emlékezünk, ugyanazt a küzdelmet látjuk Magyarország történelmén végigvonulni. Ez a küzdelem Szent István király óta mindig a haladás, a nyugat, a fejlődés, a gazdagodás, illetve a visszarendeződés, a zsarnokság, az elnyomás, a megfélemlítés és a korrupció között van. Akik az életüket is áldozták, hősök. Nagy áldozatot hoztak a hazáért

 – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az önkormányzat által szervezett megemlékezésen.

Az eseményen Nahimi Péter, a Tornyai János Múzeum, Művelődési Központ és Könyvtár főigazgatója hangsúlyozta, minden közösségnek gondoznia kell a nagy nemzeti emlékezet azon darabját, amely elsősorban, vagy egyedül őrá bízatott. Emlékeztetett, az aradi vértanúk között nem volt vásárhelyi, a megtorlás többi áldozata között sem, de ez nem sokon múlt, mert a halálraítéltek között volt vásárhelyi. Jeszenszky László vásárhelyi evangélikus lelkész már a bitófára várt és társaival együtt csak Haynau menesztésének köszönhette, hogy megmenekült.

Nekik világítanak a mécsesek

Csongrádon a Batsányi János Gimnázium előtt tartottak megemlékezést a aradi vértanúk mártírhalálának 174. évfordulóján. Az 1848-49-es szabadságharc lezárását jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján 1849. október 6-án 13 honvéd főtisztet végeztek ki Aradon. Mártírhalálukkal egy napon végezték ki Magyarország első miniszterelnökét is Budapesten. Október 6-a napja a forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának szimbólumává vált. Az aradi vértanúkra és az Aradon történt eseményekre emlékeztek Magyar mártír 13 című irodalmi összeállításukkal a Csongrád és Térsége Általános Iskola Piroskavárosi Általános Iskolája 7. és 8. B osztályos tanulói, Tyukász Imréné felkészítésével.

A diákokkal és a katonákkal közösen emlékeztek Szentesen. Fotó: Darók József

A diákok műsorát követően elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit a gimnázium falán lévő hősök és vértanúk emléktáblájánál, elsőként az önkormányzat részéről Gyovai Gáspár és Cseri Gábor alpolgármesterek, majd a képviselő-testület tagjai, a Csongrádi Járási Hivatal, a közép- és általános iskolák, valamint civil szervezetek. Bárki leróhatta kegyeletét, így a téren a szürkületben már sokak kezében világítottak mécsesek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában