Helyi közélet

2023.10.17. 18:07

Márki-Zay antiszemita politikust küldene az EP-be

A Márki-Zay Péter vezette MMM is állít EP listát és bár a pártelnök azt sem zárja ki, hogy listavezető legyen, arról az ATV, Egyenes Beszéd műsorában beszélt, hogy győzelem esetén mást küld ki maga helyett, amennyiben Hódmezővásárhelyen újrázni tud polgármesterként. A kiküldetésre szánt emberekből egyet nevesített meg, Bana Tibort, az MMM alelnökét, aki ex-jobbikosként többször is antiszemita botrányba keveredett.

Delmagyar.hu

Forrás: Bana Tibor Facebook oldala

Emlékezetes, a Jobbik 2012-ben járatta csúcsra a zsidóellenes kirohanásait, egyben ekkor védte legjobban az iszlamista palesztinokat. Ekkor javasolta az Országgyűlésben Gyöngyösi Márton, hogy listázzák a zsidó származású embereket, mert nemzetbiztonsági kockázatot lát bennük.

Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei elnökeként Szombathelyre hívta Gyöngyösi Mártont lakossági fórumot tartani, pár hónappal a botrányos felszólalása után, amely felháborodást váltott ki a helyiekben. Számtalan magánszemély, civil szervezet, különböző politikai pártok és a Szombathelyi Zsidó Hitközség is tiltakozásukat fejezték ki az esemény ellen.

Újra összeáll a magyarellenes nagykoalíció

– címmel adott ki közleményt
Bana Tibor szerint a számtalan szervezet, párt és a Szombathelyi Zsidó Hitközség, amely a zsidók listázása ellen emelte fel hangját, egyszerűen magyarellenesek.

Mint fogalmazott,

Ahogy a budapesti, Együtt Jeruzsálemért Alapítvány által szervezett demonstráció alkalmával, úgy ezúttal is összeáll a magyarellenes nagykoalíció, ismét összefog a Fidesz és az MSZP, akik a Szombathelyi Zsidó Hitközséggel, a Hit Gyülekezetével, valamint az Együtt 2014-gyel közösen állnak ki a nemzeti érdekek következetes és megalkuvásmentes képviselete ellen.

Az akkor Jobbik által finanszírozott újságban – amely Bana közleményét is kiadta – ennél is keményebben fogalmaztak, a cikkben olyanokat olvashatunk, minthogy: „A szombathelyi patkányok és zsidók ma reggelre teleragasztották a Jobbik irodáját sugárveszélyt jelző matricákkal. A megyében akkora hecckampány folyik Gyöngyösi ellen, hogy az döbbenet. Összefogott mindenki a zsidó állam védelmében.”

A lap megjegyezte azt is, „kevesebb mint egy nap alatt a megye szerves és szervetlen egyesületei összefogtak a zsidó apartheid állam szuverenitása mellett.”

A lakossági fórumon is kiállt a zsidók listázása mellett
A Drót Infó nevű lap írása alapján, a Savaria Fórum kérdésére, miszerint szerencsés volt-e elhívnia párttársát Szombathelyre, Bana így felelt: „mindenképpen igen!

Majd Gyöngyösi „zsidólistázó” szavaira utalva kijelentette:

igény van az őszinte beszédre, hogy tárjuk fel kendőzetlenül az ország problémáit.

A MAGYAR-IZRAELI MECCSEN IRÁNI ZÁSZLÓVAL PÓZOLT ÉS AZ ANTISZEMITA MEGNYILVÁNULÁSOKTÓL SEM HATÁROLÓDOTT EL.

Forrás: Nyugat.hu

A Gyöngyösi féle botrány előtt is már az antiszemitizmus árnyéka vetült az akkor jobbikos országgyűlési képviselőre. 2012. augusztus 15-én a magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzést játszott Izrael ellen. A meccsre kilátogatott Bana Tibor, akiről a nézőtéren fénykép is készült – iráni zászlót tartó hölgyek társaságában.

A Nyugat nevű lap megjegyezte azt is, a lelátón mocskos zsidózás, Palesztina és Mussolini éltetése, továbbá számtalan egyéb antiszemita megnyilvánulás volt hallható. A cikket azzal a címmel jelentették meg, hogy „Iránnak szurkolt a jobbikos képviselő”, erre pedig reagált is Bana Tibor:

Természetesen nem Iránnak, hanem Magyarország csapatának szurkoltam a mérkőzésen. Nem elhatárolódásként, csak a tisztánlátás végett jelzem, hogy nálam csak egy magyar sál volt.

Olvasható a SzegedMA oldalán. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában