Helyi közélet

2023.11.30. 16:12

Makón díjazták az aikido legjobbjait - Galéria

Makón tartotta csütörtökön a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország azt a hagyományos évzáró rendezvényét, amelyen évről évre a harcművészeti ág legjobbjait ismerik el. A kitüntetettek között ezúttal két olyan is volt, aki Csongrád-Csanád vármegyéhez kötődik: Az év aikidosa díjat a szentesi Bozsoki Imre és a nyíregyházi Halász Tibor kapta, Az aikidóban és az aikidóért elismerésben pedig a budapesti, de makói születésű Szirbik Ferenc részesült.

Szabó Imre

A díjazottak és a szövetség vezetői. Fotó: Szabó Imre

A távol-keleti eredetű harcművészet, az aikido egyik hazai fellegvára Makó: a kezdetektől jártak ide tekintélyes hazai és külföldi mesterek, és az itteni csapat komoly, színvonalas bemutatókat tartott szerte az országban. Ennek köszönhetően immár rendszeresen a Maros-parti városban tartják az éves aikido-konferenciát, most pedig – ugyancsak nem először – a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország itt tartotta meg díjátadó ünnepségét csütörtökön. Ilyet egyébként már 2005 óta rendeznek, elismerve a sportág kiválóságait. Az országos jelentőségű eseménynek a Glorius szálló adott otthont.

Az esemény házigazdája a szövetség általános elnöke, a Makó Budo Klubot vezető Márton Imre volt. A Délmagyarországnak a kitüntetésekről elmondta: a szövetség a kluboktól, egyesületektől érkező ajánlások alapján döntött arról, kik kapják ezeket meg. Vármegyénkhez idén két kiválóság is köthető. Az év aikidosa-díjat a szentesi Bozsoki Imre és a nyíregyházi Halász Tibor vehette át, Az aikidóban és az aikidóért elismerést pedig – ez utóbbi sok éves, kitartó munkáért jár – a budapesti Szirbik Ferenc részesült. Ő Makón született és sokáig a Makó Budo Klubban edzett. 1990-ben, 8 évesen kezdte. Több makói mesternek, így Szemes Mariann-nak és Tóth Gábornak is tanítványa volt, Márton Imre felkészítésével pedig területi és országos karate- illetve kick boksz versenyeken szerepelt eredményesen. Aikidobemutatókon a kezdetektől részt vett. Jelenleg a fővárosban él, ott vezet egyesületet.

Változó népszerűség

– Az aikido, meg egyáltalán a harcművészetek népszerűsége hullámzó, változó – mondta Bodnár Gyula, a Nemzeti Aikido Szövetség –Magyarország elnöke, a hazai aikido egyik elindítója. Ő gimnazistaként, Egerben, 1969-ben kezdett a sportággal foglalkozni egy magazinban olvasott cikk hatására. Felidézte: amikor a ’70-es években a mozgalom hazánkban elindult, hatott az újdonság varázsa. A Bruce Lee-filmek, a sportág egzotikuma, a harcművészek egyedi öltözéke, megjelenése hamar tömegek érdeklődését keltette fel, sorra alakultak az egyesületek. – Azóta természetesen voltak hullámvölgyek, de az érdeklődés soha nem szűnt meg, nem kellett haló poraiból feltámasztani az ügyet – tette hozzá. Azt is hangsúlyozta: a magyar aikidot nemzetközi szinten is jegyzik, a hazai szövetség tagja a nemzetközinek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában