Jegyzet

2023.11.24. 11:06

Rendhagyó

Kiss Anna

A napokban több telefonhívást is kaptam annak kapcsán, hogy mondjam már meg, most melyik vasárnap kell meggyújtani az első gyertyát a koszorún. Azért fordultak hozzám az ismerőseim ezzel a kérdéssel, mert úgy vélték, vallásos emberként én tisztában vagyok ezzel. Persze a közösségi oldalon is több kételkedő komment keringett annak kapcsán, hogy november 26-án vagy december 3-án kell meggyújtani a hit gyertyáját. A kételkedést az eredményezte mint kiderült, hogy nem hitték el sokan azt, hogy szenteste napján, tehát december 24-én gyújtjuk meg idén az utolsó, vagyis a szeretet gyertyáját. Valóban rendhagyó idén a felkészülés időszaka, de semmi összeférhetetlen nincs abban, hogy délelőtt még a negyedik gyertya lángja lobban fel, este pedig már Jézus születését ünnepeljük a templomokban és családtagjaink körében. A képlet egyszerű, idén így jön ki a karácsonyt megelőző négy hét vasárnapja, amikor gyertyát gyújtunk a koszorún. Tehát nem marad el advent negyedik vasárnapja és nem tolódik el Jézus Krisztus születésének ünnepe sem. Karácsony ugyanúgy december 25-én ás 26-án lesz, ez idén hétfőre és keddre esik. Egyébként a szilveszter sem marad el csak azért, mert vasárnapra esik és akkor nem igazán szoktak bulik lenni. Idén lesznek, sőt, hétfőn is, mert hogy egészen átnyúlik majd odáig az új esztendő megünneplése. Végre lesz jó két hétfőnk. 2023 utolsó és 2024 első hétfője, mindkettőt munka nélkül, családunk és barátaink körében, ünnepelve, sok-sok finomsággal tölthetjük. Kell ennél jobb évzárás és évindítás? Egyébként szerintem egyáltalán nem az számít, hogy most melyik napra esik az ünnep, hanem az számít, hogy az ünnep lényegére fókuszáljunk. Mindenkinek meghitt, örömteli készülődést kívánok!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában