Szeretet

Szeretet. Adventkor ezt a szót halljuk, mondjuk, írjuk és olvassuk a legtöbbször. Hiszen a karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor jobban figyelünk a másikra, igyekszünk kedveskedni, a fenyő alá a vágyott ajándékot varázsolni, figyelve az arcon, a szemen az öröm és a boldogság jeleit. Az is szóba kerül, nem csak ilyenkor kellene ezt tennünk „nem csak egy napig kellene egymást ünnepelnünk” – ahogy a szombati pusztaszeri olvasóköri találkozón fogalmaztak.

Nehéz olyat írni a karácsonyról, a szeretetről, ami ne hangzott volna el milliószor. Unalomig ismételt közhelyekké váltak, melyeknek – úgy érzem – olykor hiányzik a tartalma, ismételjük, mert tudjuk, ez a helyes, ezt várja el a társadalom. És mi is ezt mondjuk. Talán megfogadva, mostantól így cselekszünk és a hétköznapokra is több mosoly, kedves szó jut a velünk élőknek, a számunkra fontos embereknek és állatoknak. Mert szeretjük őket. A szeretteink. Akadnak ismerőseim, akik – ahogy mondják – már kinőttek a karácsonyból, nem állítanak fát, ajándékot sem vesznek, csak körbeülik az asztalt, jókat esznek és beszélgetnek. Együtt vannak, és az öröm nemcsak a csomagok kibontásáig tart. Lehet, hogy ők csak az ünnepi külsőségeket hagyták el, de a karácsonyt megtartják.

Tamás, Georgina, Zsófi, két Marika, Katalin és három helyi diák, Dorina, Hanna és Magdolna találkozott szombaton a pusztaszeri könyvtárban. A fényre való várakozás egy délutánját együtt töltötték, az ünnephez kötődő verseket és meséket olvastak fel, elmondták gondolataikat forró tea, sajtos süti és mézeskalács mellett. Keresték, válogatták a hozzájuk közel álló írásokat. Készültek. És az ünnep, az advent a készülődésről, a felkészülésről, a várakozás öröméről szól. Közben gondolunk egymásra, a másikra. Egyszerű és természetes. Ez a szeretet.