Helyi közélet

2024.01.10. 07:00

Csanádpalota is szeretne ipari parkot

Vajon mi az, ami miatt a most véget ért 2023-as esztendő emlékezetes lesz az egyes településeken? Ezúttal Perneki Lászlót, Csanádpalota polgármesterét kérdeztük.

Szabó Imre

Csanádpalota polgármestere, Perneki László. Fotó: Szabó Imre

A múlt év legnagyobb fejlesztése Csanádpalotán a Kelemen László Művelődési Ház felújítása volt

 – kezdte az évértékelést Perneki László polgármester. Mint a Délmagyarország is beszámolt róla, a beruházáshoz évekkel ezelőtt elnyert 250 millió forint nem volt elég a munkára, mert közben megemelkedtek az építőipari költségek. Ezért az önkormányzat szerényebb terveket készített, illetve 51 milliós plusz támogatást kért és kapott. Az épületet főként energetikailag tették rendbe, emellett kondi- és játéktermet alakítottak ki, illetve melegkonyhával és étkezővel is bővült az épület. A tavaly nyáron megkezdett felújítás novemberben fejeződött be, az átadás február elején várható.

Fotó: Szabó Imre

A másik nagy beruházás a kerékpárút volt. Ez a kormány, két vármegyei önkormányzat, valamint Mezőhegyes, Pitvaros és Csanádpalota önkormányzatainak összefogásával épült meg – a mi vármegyénket érintő hossz 11,8 kilométer, költsége meghaladta a 2,7 milliárd forintot. Perneki azt mondta, a tavaly novemberben átadott kerékpárút hatással lesz a helyi turizmusra: Palotának is vannak régi, szép épületei, emellett a kikapcsolódni vágyók lovaspályát és horgásztavat ugyancsak találhat náluk.

A város első embere a jövőbeni célokról is beszélt. 

A főszolgabírói lak pompás, kastélyszerű épülete 2027-ben lesz 100 éves. Szeretnénk elkezdeni a felújítást, rendezvényeknek adhatna helyet, illetve civil szervezetek otthona lehet 

– említette a legfontosabbat. Azt is hozzátette, hogy van a községben 10 önkormányzati bérlakás, ezek azonban lakhatatlanok. Rendbe kellene hozni, hogy ki lehessen ezeket adni. Az orvosi rendelő is több mint 50 éves, ugyancsak felújításra szorul. 

Emellett nagyon fontos, hogy tudjunk utakat, járdákat felújítani, illetve a városszéli ipari parki területet szeretnénk a vállalkozások fogadására alkalmassá tenni

 – említette többek között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában