Helyi közélet

2024.04.24. 16:42

Megérkeztek Szegedre az ingyenes iskolai notebook-ok – Galéria

Összesen 4363 notebook-ot osztanak ki három évfolyam diákjainak és az iskoláknak a következő napokban Szegeden. Immár harmadik körben kapnak digitális, tanulást segítő eszközöket a közoktatásban résztvevők, szeptemberben pedig újabb évfolyamok számára adnak erre lehetőséget.

Timár Kriszta

Az Arany János Általános Iskolában már át is vehették az ingyenes notebook-okat azok, akik igényelték. Fotó: Karnok Csaba

Hazánkban 2022-ben indult el az a notebook osztási program, melynek célja, hogy minden gyermeknek legyen esélye a digitális oktatás előnyeihez való hozzáféréshez. Tavaly tavasszal 120 ezer eszközt adtak át pedagógusoknak, diákoknak és oktatási intézményeknek, ősszel további 140 ezret osztottak ki. A most indult, harmadik körben 193 ezer új gépet adnak át az ország több mint 3 ezer iskolájában az 5., 6. és 9. évfolyamosok számára.

Szerdán a szegedi Arany János Általános Iskolában Balatoni Katalin köznevelésért felelős helyettes államtitkár adott át összesen 213 notebook-ot. Fodorné Dóda Katalin igazgató elmondta, a Kréta rendszerben lehetett igényelni az ingyenes informatikai eszközt, a lehetőséggel a diákok többsége élt is. Két évfolyam hat osztályát érintette a mostani program, a diákokon kívül több mint 80 gépet az iskola is kapott, hogy eszközparkjukat bővítsék.

 Három körben 529 ezer notebookot osztottunk ki, ősszel pedig folytatódik a program, ami több mint 200 milliárd forintos kormányzati beruházásnak köszönhetően valósulhatott meg. Mert bár ez egy uniós projekt, a támogatás még nem érkezett meg, így a kormány a szükséges pénzt előfinanszírozta

 – mondta el Balatoni Katalin. Kiemelte, az elmúlt években közel 200 okostankönyvet fejlesztettek, amik szintén elérhetők ezekről a notebook-okról, illetve több mint 200 ezer digitális tananyag – videók, okostérképek – is rendelkezésre áll. 

 Mindezeken túl országszerte 180 okostantermet is kiépítettünk és 2020-ban bevezettük 3. osztálytól a digitális kultúra tantárgyat

 – sorolta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár.

A programban többféle márkájú notebook-ot adnak át, de mindegyik vadonatúj és érintőképernyős. Szegedre összesen 4363 gép jutott a mostani körben, ezeket most osztják ki.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában