Grezsa István: a városnak legyen polgármestere és ne a polgármesternek városa

2024.05.26. 17:30

Kerítést is építtetne a Széchenyi téri játszótér köré Nagy Enikő Diána

Hódmezővásárhelyen, a Széchenyi téren tartott pénteken lakossági fórumot Nagy Enikő Diána, a Fidesz-KDNP 8. egyéni választókörzet, Újváros és Hódtó és a Kertváros egy részének képviselőjelöltje és Grezsa István polgármesterjelölt.

Kovács Erika

Újvároson tartott lakossági fórumot Nagy Enikő Diána képviselőjelölt és Grezsa István polgármesterjelölt. Fotó: Kovács Erika

Nagy Enikő Diána pedagógus és Újvároson él, március óta járja az utcákat, hogy a városrész dolgairól beszélgessen a lakókkal. Kiemelte, Újvároson az elmúlt években nem igazán történtek fejlesztések.

Alig van a városrészben olyan ház, ahová nem csengettem be és rengeteg feladatot kaptam a lakosságtól, két füzet telt be apró jegyzetekkel, hogy mi mindent kell majd elvégezni

 – mondta a jelölt, majd öt pontot emelt ki a hosszú listából. Szeretné felújíttatni a Széchényi téri játszóteret, amit a gyermekek biztonsága érdekében be is keríttetne. A Tóth malom utca felújítását úgy fejezné be, hogy az az ott lakóknak is jó legyen és kerékpárutat is építtetne. Segítséget nyújtana a Hódtó utca 4-10. szám alatt élőknek a tömbházak elektromos hálózatának felújításához. Az idős lakosságnak napközit szerveztetne és mindent megtenne egy PostaPont nyitásához Újvároson.

Fotó: Kovács Erika

Nagy Enikő Diána hangsúlyozta, Hódmezővásárhely az elmúlt évek vesztese, ami senkinek sem jó. Új lehetőségekre, új lendületre és kiegyezésre van szükség.

Grezsa István, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje hangsúlyozta, június 9-én változásra van szükség, mert a városnak jelenleg nincs támogatója, Márki-Zay Péternek nem maradt egyetlen szövetségese sem. A jelölt azt ígérte, hogy jó gazdája lenne Vásárhelynek. Az az elve, hogy a városnak legyen polgármestere és ne a polgármesternek városa. Grezsa István elmondta, a változást akarók száma egyre növekszik. Reméli, június 9-én rá szavaznak és testületi többséget is kap, de képes lesz az ellentétes véleményeket is azonos nevezőre hozni.

A lakosság is elmondta a véleményét. Volt, aki amiatt aggódott, hogy egyre jobban durvul a közbeszéd. Panaszkodtak a lakosok az illegális szemétlerakásokra is, amik kedveznek a patkányok elszaporodásának. Többen kritikával illeték Márki-Zay Péter munkásságát is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában