Jegyzet

2024.06.17. 13:41

A siker receptje

Timár Kriszta

Kétmilliárd forint bevétel. Ez nem egy jól menő cég éves eredménye, hanem mindössze három estéé. És nem egy tapasztalt vállalkozó luxuspartijáról van szó, hanem egy huszonéves fiatal koncertjéről. Ha valaki nem találta volna ki, Azahriahról van szó, aki 600 millió forintos nyereséget termelt azzal, hogy háromszor megtöltötte májusban a Puskás stadiont, ezzel hazai rekordot állítva be. 

Persze biztos vannak, akik most kárognak, hogy vajon megérdemli-e egy 22 éves, a tinédzserkorból még épphogy csak kilépett énekes, hogy mindössze 5 évvel azután, hogy publikálta első dalait, ekkora felhajtás legyen körülötte. Mert mások, akik képzettebbek, meg akik... és itt jöhetnek a savanyú szőlőt rágcsáló pályatársak bezzegjei, akiknek ez nem jött össze. Én viszont mindig örülök, amikor azt hallom, hogy valaki tehetséggel, szorgalommal és alázatos munkával keres milliókat, milliárdokat, hiszen ők azok, akik példát mutatnak a jövő generációjának abban, hogy ez nem lehetetlen. 

Baukó Attila – merthogy így hívják a fiatalembert – nem attól lett sztár, hogy meztelenül mászkált egy villában. Tudatosan épített félmilliós követőbázist a közösségi médiában, mely megalapozta már első számának is a sikert. Aztán pedig menedzsereivel olyan show-t rakott össze, amilyet még nem látott a magyar popszakma: külföldről beszerzett eszközökkel ejtette ámulatba rajongóit több mint ezerötszáz fős stáb segítségével. Mert hiába adtak el három arénányi jegyet, nem engedte meg magának, hogy középszerű haknival szúrja ki a szemüket.

Azt gondolom, pont ez a különbség egy sikeres és egy sikert csak hajszoló ember között. Hogy átlagosként akar milliomos lenni, vagy valóban átlag felettire törekszik – arra, amitől jobb lehet, mint mások. Erre mutatott receptet ez a 22 éves fiatalember. Remélem, minél több kortársának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában