Kétszáz adagot osztott szét az Ételt az Életért Alapítvány

2024.06.15. 14:38

Ismét ételt osztottak az Anna-kúton

Arany T. János

Kétszáz adag ételt és tartós élelmiszercsomagot osztott szét a szegedi Anna-kúton a rászorulók között a az Ételt az Életért Alapítvány szegedi csapata. Fotó: Karnok Csaba

Már délelőtt fél tízkor sorban álltak az emberek az Anna-kútnál szombaton. Ezen a napon ismét kiemelt ételosztást szervezett az Ételt az Életért Alapítvány szegedi csapata. Ez volt az elmúlt fél évben, 2023 novembere óta a negyedik kiemelt akciójuk. Szombaton 200 főre készültek a helyi önkéntesek meleg ebéddel, édességekkel és egy gazdag, tartós élelmiszercsomaggal. A vendégeket karszalagos rendszerben szolgálták ki, így először szalagért jelentkeztek, hogy aztán senki ne álljon feleslegesen sorba, vagyis így mindenkinek biztosan jutott a csomagokból és finomságokból. A csomagban a vegetáriánus egytálétel mellett volt liszt, rizs, keksz, egy szelet csokoládé, tej és lencse vagy sárgaborsó, valamint kétféle meglepetés.

Fotó: Karnok Csaba

Az Ételt az Életért szegedi részlege azért is különleges, mert a nagy ételosztások között alkalmi segélycsomag-osztásokkal is segítik a krízisbe került embereket. Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány 1999 óta működik, hátrányos helyzetű, rászoruló személyeket, családokat segítenek ingyenes ételosztással, tevékenységét országos jelleggel végzi. Céljuk, hogy a szegénységben élő, mindennapi étkezésükről önerőből gondoskodni nem tudó rászorulók számára megfelelő minőségű és mennyiségű élelmet biztosítsanak, és ezzel hozzájáruljanak hátrányaik csökkentéséhez, illetve azok további növekedésének elkerüléséhez. Az alapítvány Szegeden működteti az Ételt az Életért fontos kríziscsomag programját is, ami gyorssegélyt jelent a bajba került családoknak, időseknek. A régióban működő kríziscsomag osztásra olyan családok jogosultak, akiknek két fizetés vagy nyugdíj között, teljesen kifogyott a hűtőből az élelem, és az éhezés szélére kerültek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában