Helyi közélet

2024.06.15. 07:00

Kanyarodó sávot javasol Máté Gábor

A közelmúltban halálos motorbaleset történt Kistelek és Pusztaszer közelében. A csomópont rendkívül veszélyes, ezért Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere bekanyarodó sáv kialakítását javasolja az illetékeseknek.

Imre Péter

A legutóbbi tragikus motorbaleset. Fotó: Donka Ferenc

Még nincs két hete, hogy a június 3-án, hétfőn Kistelek és Pusztaszer közelében történt halálos motorbalesetről számoltunk be. Délután fél 4 tájban egy Kecskemétről Kistelek irányába tartó, Pusztaszernél befordulni szándékozó autós nem adta meg az elsőbbséget az ellenkező irányba haladó motorosnak az 5-ös főút 134-es kilométerénél. A motoros nekicsapódott a szabálytalanul közlekedő kocsinak és a mögötte érkező autónak is, az 50 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Ez a településünk bejárati útjánál lévő csomópont, a kereszteződés mindig is nagyon veszélyes volt, mert hegyesszögben erősen visszafordul. Ezt motorosként magam is többször tapasztaltam

 – mondta Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere. Azzal folytatta, hogy korábban, amikor a kamionok és a nyergesvontatók is ezen az úton, a „régi ötösön” közlekedtek ez még fokozottabb volt, a forgalom ugyan csökkent, de a veszélyforrás megmaradt.

A kanyar előtt a bekötőút torkolata, a meglévő szintkülönbség miatt nem mérhető fel biztonságosan, ezért nehézkes befordulni, fokozottan figyelve, óvatosan kell megközelíteni, de még akkor sem zárható ki teljesen a baleset, ami sajnos olyan tragikus is lehet, mint a legutóbbi. A korábbi évek tapasztalatai miatt 2021-ben már jeleztem a problémát a közútkezelőnek is, és azt javasoltam, a Kiskunfélegyháza felőli oldalon kanyarodó sávot alakítsanak ki. Nem történt meg, azt a választ kaptam, hogy a forgalom sűrűsége és a baleseti statisztikák ezt nem indokolják 

– mondta a faluvezető. Hozzátette, mióta figyeli, mintegy 37 éve, 3 halálos és több kisebb baleset történt a csomópontban.

 Újra kérem majd az illetékeseket, fontolják meg a bekanyarodó sáv létesítését. A Kisteleki Rendőrkapitánysággal már egyeztettem, azt az ígéretet kaptam, hogy közös helyszíni bejárást tartunk még júniusban. Végül őszinte részvétemet kívánom az elhunyt motoros családjának, hozzátartozóinak

 – zárta mondandóját Máté Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában