2024.06.06. 08:30
Testületi ülés volt Bordányban
Fotó: Bordány - a Homokhátság szíve
A választások előtti utolsó testületi ülését tartotta meg Bordány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a múlt héten. Összesen tizenkét napirendet tárgyaltak. Az ötödik napirend az önkormányzat tulajdonában álló egyes gazdasági társaságok beszámolóinak elfogadása címet viselte. Ebben a napirendben a Bordányi Településfejlesztő Nonprofit Kft., valamint a Négyforrás Nonprofit Kft. beszámolójának elfogadása történt meg
Külön napirendben tárgyalták a Homokhátság Szíve Szociális Szövetkezet tevékenységéről szóló beszámolót. A képviselő-testület módosította a 2024. évi költségvetési rendeletet is. A következő napirendi pontban fogadták el az éves belső ellenőrzési jelentést.
Majd ezt követően újabb beszámolót fogadtak el, ezúttal a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról, illetve az Integrált Szociális és Egészségügyi Központban végzett munkáról. A képviselők tájékoztatást kaptak az ülés során a pünkösdi fesztivál lebonyolításáról és ezen az ülésen döntöttek a mezőőri szolgálat bővítéséről, valamint a benyújtott mezőőri pályázatokról is.
A képviselő-testület beadott kérelem alapján hozzájárult a fogorvosi rendelő rendelési idejének módosításához is. Legközelebb a tervek szerint június 27-én, csütörtökön üléseznek a képviselők, július és augusztus hónapban pedig csak szükség esetén várható testületi ülés.