2024.05.29. 09:00
A rejtőzködő lélek vallomása: a 86 éves Holler László kiállítása nyílik Vásárhelyen
Úgy tűnik a 86 esztendő Holler László elérkezett odáig, hogy festői vallomásai minden korábbinál nyitottabbak és érzékenyebbek. A hamarosan megnyíló önálló tárlata előtt fia mesélt arról, hogyan is látja, éli meg édesapja lelki, egyúttal alkotói változásait.
Ifj. Holler László és Hegedűsné Dékány Magdolna rendezi a június 1-én, szombaton 16
Fotó: Tábori Szilvia
Alkotói fegyelmezettségét némileg levetve, teret adva a gesztusoknak lettek egyre nyíltabbak, kíváncsiak és érzékenyek a természetet mindenek felett értő és szerető, most 86 esztendős Holler László festményei. Legalábbis a június 1-én, szombaton nyíló egyéni kiállítását részben rendező fia így látja édesapját, egyúttal aktuális munkáit.
Kívülről befelé haladva
Az örök megnyugvás, egyúttal az örök fejlődés képviselője. A téma, a természet értése és -szeretete mit sem változott a pályakezdethez képest, a formanyelv és a színek is változatlanok, mégis új mélységet mutatnak. Egészen más, a korábbinál jóval kitárulkozóbb közlésmódja.
– nyilatkozta a tárlat létrejöttében ugyancsak rendezőként segítkező Hegedűsné Dékány Magdolna. Miközben a mester – ahogy ő hívja a pro Urbe-díjas alkotót – maga válogatta képei még javában keresik helyüket az Alföldi Galéria Kossuth téri szárnyának tereiben.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2024/05/4XRP_hjhQvJI3d-AToW73F8BfaZeBWTQbJhTgCY88Dk/fit/1200/737/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0ZDQ4NjllNzc4NDRkYjBhZTA5YTI5N2Y2ZDkwODVj.jpg)
Lenyűgöző őszinte változás
Fegyelmezettsége, szakmai magabiztossága, festői precizitása mindig is tiszteletre méltó volt fia szerint, amihez még rendkívüli vizuális memória és természetismeret párosult.
Mégis úgy vélem, ez már-már gátolta őt munkáiban. Ám mostanra mindinkább kíváncsi, kezdi levetkőzni fegyelmét, több teret ad a gesztusoknak, hangsúlyosak az ellentéteket, bátrabban játszik a kontrasztokkal. Ez az őszinteség, ez a változás számomra lenyűgöző
– mondta ifjabb Holler László. Hozzátette: édesapja talán elgondolkodott azon, mit nyer és mit veszíthet védve belső világát. Felfedezhette, hogy az erőteljesebb kifejezés nem feltétlenül festői gyengeség.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2024/05/xKRQCeI5EpUtQBjS7YN5owrjip7LJfVzZUiBajs6OMo/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4YzMwZmVhY2JlMDQ2YTZhYzcxZWRhZDM5NjYzYjcz.jpg)
Fotó: Tábor Szilvia
Lassan, magunkban vizsgálódva
A kiállításra készülve Cserjés Katalin irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi docens úgy fogalmazott: futtában, átszaladva nézni a festményeket teljesen értelmetlen, hosszan érdemes vizsgálódni, újra és újra visszatérni, magunkba tekintve, hogy mit is látunk igazán. A látvány megüti az ember szemét, ám mélyebben vizsgálódva megannyi táj, apró részlet, összefüggés, játék, a színek viszonya bontakozhat ki előttünk.
Képalá: Ifj. Holler László és Hegedűsné Dékány Magdolna rendezi a június 1-én, szombaton 16
Fotó. Tábori Szilvia
A festő Tolcsvay Nagy Géza szabadiskolájában sajátította el a festészet és a rajzolás alapjait a Hódmezővásárhelyen élő alkotó. 1952-1957 között a soproni tanítóképző főiskolán, 1970-1972 között a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanult. Innen az alföldi tanyavilágot választotta működési helyéül. Az 1962 óta kiállító Holler 1999-ben megkapta a 46. Vásárhelyi Őszi Tárlat munkajutalmát. Konkrét tájélmények alapján dolgozik. Olaj- és temperatábláin az alföldi táj motívumai jelennek meg, de vadászati témájú munkái és csendéletei is ismertek. Pannói találhatók Hódmezővásárhelyen és Villánykövesden. Munkáit a Mátra Múzeum Gyöngyösön, a Tornyai János Múzeum Hódmezővásárhelyen, az orosházai Városi Képtár és a nagyszalontai Városi Képtár őrzi. |