Helyi kultúra

2024.05.25. 18:46

Átadták a Fertály János tájházat Földeákon – Galéria

Szabó Imre

Földeák múltjának egy darabja él tovább az ünnepélyes külsőségek között átadott tájházban. Fotó: Szabó Imre

A falu egy mindenki által ismert, ikonikus alakjának, egyúttal a régi paraszti életmódnak állít emléket a most átadott tájház. 

Aki ismerte Fertály Jánost, az tudja, már a megjelenése is különleges volt 

– mesélte az avatáskor a tájház névadójáról Hajnal Gábor, a község polgármestere. Megjegyezte, ennél is fontosabb, hogy nagyon jó ember volt. Az élet úgy hozta, hogy saját gyermeke nem született, de például milliókat adományozott egy fővárosi gyermekkórháznak. 

Az ingatlant az önkormányzat jutányos áron vásárolta meg az összesen 32 örököstől. Az épület rendbehozatala helybeli szakembereknek köszönhető, berendezéséhez, külleméhez a makói múzeum szakemberei adták szakmai tudásukat.

Egyszerű, nyolc osztályt végzett földműves, ugyanakkor mint hagyatékából is kiderült, széles érdeklődésű ember volt 

– árulta el Szikszai Zsuzsanna, a makói József Attila Múzeum igazgatója. Elmondta, saját kezűleg tervezett lószerszámokat, érdekelte a földrajz, térképeire sok mindent feljegyzett és verseket is írt.

Az avatóünnepségen a Szárazér Táncegyüttes adott rövid műsort, az épület udvarára helyi és környékbeli kézművesek hozták el portékáikat. A nemzeti színű szalagot a bejáratnál Szikszai Zsuzsanna és Horváth Éva önkormányzati képviselő vágta át – utóbbi volt a testületnek az a tagja, aki szívügyének tekintette a tájházat és közülük a legtöbbet tette a megvalósításáért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában