Borban lapul a szerelem

Épp a múlt héten Kiss Hajni első rendezése, a nagyszerű Közös falka kapcsán utaltam arra, hogy a fiatal rendezőnő üstökösként robbant be a hazai filmgyártásba. Talán túlzás ugyanezt állítani Kerékgyártó Yvonne-ról, aki bár ugyancsak fiatal még, túlvan már első rendezésein, köztük egy zenés filmen (Free Entry) és egy dokumentfilmen (Búék), aminek megalkotásában társrendezőként vett részt. Ha valakinek a berobbanását mégis csak elhozhatja az Együtt kezdtük, az nem annyira a rendezőé, mint inkább fiatal színészeié, akik helyesek és tehetségesek.

Az Együtt kezdtük generációs film, ami arra a koncepcióra épül, amire jó pár sikeres hol­lywoodi produkció is (pl. Újra együtt). Nevezetesen, az alig felnőtt érettségiző fiatalok tíz év elteltével újra összejönnek, és ez a könnyednek induló találkozó legtöbbjüknél sorsfordító eseménnyé komolyodik. Van, aki csak keveset változott az évek során, más viszont egész más ember lett. És persze vannak olyanok is (ők a többség), akik csak azt mutatják, nem változtak, de valójában megvannak a maguk kis titkai. 

Most, hogy mindezeket leírtam, tisztán látni, mi lehetett az eredeti célja Kerékgyártó Yvonne-nak és al­kotótársainak. Mesélni arról a rendkívüli folyamatról, ami lezajlik az ember 18 és 28 éves kora között. Mesélni meg nem élt vágyakról, eltitkolt érzésekről és sérelmekről, idejekorán bekövetkező kiégettségről, látszatsikerekről. Ez szinte a fiatal felnőttkor teljessége, ám alkotás közben a rendező valószínűleg úgy gondolhatta, az a biztos, ha inkább keveset markol. Meghagy egy kevéske emberi drámát, és abból próbálja kihozni a lehető legtöbbet. A körítést pe­­dig lazára veszi, könnyed, nyári hangulatot teremt, mintha csak szereplői helyében lenne, akik sötét titkokat, elfojtásokat igyekeznek elleplezni két Kozmix-szám és/vagy két pohár bor között. A nosztalgikus vidámság végig irányadó, és ha van is néhány sötét felleg a derűs égen, az kimerül annyiban, hogy egy-két szereplő megállás nélkül zrikálja egymást. Ha műfajilag kellene kategorizálni a filmet, azt mondanám, legtöbbször a vígjátékhoz áll közel, legalábbis a játékidő utolsó harmadáig.

Akkor egy jókora tónusváltás történik, mert az addig elfojtott érzelmek Pandora szelencéje kinyílik. Értelmet és súlyt nyernek bizonyos korábbi jelenetek, és a vidám színekre drámai árnyékok vetülnek. Amellett, hogy az Együtt kezdtük generációs film, az is megállapítható, mennyire erős a magyarságba vetett hite. Tudom, ezek erős szavak egy kvázi vígjáték kapcsán, ám nem lehet nem észrevenni, milyen üzenetet közvetít a film. Egy magyar fiúról szól, aki szerencsét próbál Londonban, hogy utána ráébredjen, mégis csak itthon tudja megvalósítani az álmait. Egy magyar lányról szól, aki egy angol paprikajancsi (a film egyetlen negatív karaktere!) és Nagy-Britannia helyett végül a magyar fiút és Magyarországot választja. A magyar borról szól, ami meghódítja Londont, hogy mintegy hídja legyen a magyar lány és a magyar fiú szerelmi útjának.

A párbeszédekért külön piros pont jár az alkotóknak, ugyanis végre sikerült olyan mondatokat a fiatalok szájába adni, amik nemcsak fiatalosnak tűnnek, hanem valóban azok is. Ezt az ifjú színészek meg is hálálják. Bár a nagy nevek (Mucsi Zoltán, Jordán Tamás) mellékszereplőként bukkannak fel, az Együtt kezdtük fényét a fiatalok emelik: Mosolygó Sára, Kövesi Zsombor, Jakab Balázs, Mészöly Anna – hogy csak néhányukat említsem. Az új generáció, akik most együtt kezdték, és reméljük, még sokáig együtt maradnak a pályán.