Csongrád

2022.09.27. 17:30

Makettekkel emlékeztek a névadóra - Fotók

Széchenyi Istvánt ünnepelték a legnagyobb magyar nevét viselő általános iskolában. A diákok a reformkor vívmányait formálták meg, de a környezettudatosságot is belecsempészték a dologba: a makettek egytől egyig újrahasznosított anyagokból készültek.

M. A.

Lovak, Tisza-szabályozás és a Lánchíd: a Széchenyi-életmű elevenedik meg az iskolások makettjein. Fotó: Majzik Attila

Minden évben meg szoktunk emlékezni iskolánk névadójáról, tavaly képzőművészeti projektek készültek. Idén kifejezetten makettversenyt hirdettünk, mert az egyik tehetséges tanulónk, Bertus Bence jelezte, hogy erre az alkalomra épít egy hatalmas makettet

 – számolt be Kiss Regina, a Széchenyi István Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Minden évben csatlakozunk a fenntarthatósági témahéthez, aminek idén az újrahasznosítás volt a központi eleme. Mivel ökoiskola vagyunk, így nálunk is kiemelten foglalkozunk ezzel a témával, ezért döntöttünk úgy, hogy újrahasznosított anyagokból készüljenek a makettek

 – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

Az alkotásba mind a nyolc évfolyam beszállt, az előre elkészített tervekhez összegyűjtötték a szükséges alapanyagokat, aztán pedig az iskolai Széchenyi napon építették meg a maketteket.

Az elkészült darabokból egy kiállítás is nyílt az iskola aulájában, ahol a Széchenyi-életmű elevenedett meg: többen választották a lóversenyzést, mint inspirációt, de a gyerekek a Tisza-szabályozást és a Lánchidat is megformálták, sőt, Széchenyi István fő művei, a Hitel, a Világ és a Stádium is megjelent az alkotások között.

A negyedikeseket inkább a lovak inspirálták, ők egy ménest készítettek műanyagból.

Osztályfőnökünk, Füri Melinda adta az ötletet, hogy ezt próbáljuk elkészíteni Széchenyi István munkásságából, mert az osztályunk nagyon szereti a lovakat. Hurkapálcákat, vécépapír gurigákat és kindertojások belsejét használtuk fel: ezeket összeragasztottuk és filctollal rajzoltuk meg végül

 – mesélt az osztályuk által készített műanyag ménesről Cseh Panka és Zágonyi Emma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában