Se pénz, se posztó

Eredeti angol posztóvég plombáját és hamis márkavédjegyeket is bemutattak legutóbb a vásárhelyi Tornyai János Múzeum programján. A Korok, kultúrák, lelőhelyek elnevezésű régészeti sorozat előadásán Mordovin Maxim, az ELTE Régészeti Tanszékének egyetemi docense a középkori textilgyártás munkafázisait és minőségbiztosítását mutatta be. A Németalföldtől a mai Orosháza határáig fellelt bárcákon vagy ólomplombákon – köztük több vásárhelyi és csomorkányi leleten – keresztül a kereskedelemi háborúk és a hamisítás izgalmas epizódjai is felvillantak.

Védték volna a minőséget

A textilek plombálásának hagyománya márkavédelmi és minőségbiztosítási okokból alakult ki a 13. század végétől. Ez annyit jelentett, hogy a háziipari keretekben működő kézművesek termékeit ellenőrizték: vizsgálták a minőséget meghatározó szálsűrűséget vagy színt is. A posztó alapanyagaként a bibliai időkben gyakran állati, például ló-, nyúl-, kecske-, alpakaszőrt használtak, továbbá természetesen gyapjút. Az ipari forradalom utáni időkben lett főként az utóbbi az alapanyag, mivel a birkatenyésztés ipari jellegű lett a mezőgazdaságban. A védjegyként eleinte használt, sérülékeny viaszpecsétről az 1200-as évek második felétől tértek át inkább az ólombélyegekre. Ezek a minőséget igazoló pecsétek az úgynevezett textilplombák, vagy más néven posztóbárcák, ólomplombák. 

Mint arra a szakértő  rámutatott: az angol posztó kiváló minősége ellenére sem számított luxusterméknek. A több száz különféle típusból megfizethető textil termékek, hétköznapi, olykor elegánsabb viseletek készültek.  

Zsold és posztó a katonáknak 

A hamisításhoz főként a háború kínált gazdasági hátteret, hiszen nagy tömegben gyártottak textilt a katonák ellátására. A török hódoltság idején tömegesen készült az angolnak mondott posztó Magyarországon; a Körös-Maros köze volt az egyik legvirágzóbb terület. Ebben a régióban készült a legnagyobb mennyiségben védjegyes hamisítvány. A régészeti leletek kutatásakor derült ki, hogy Magyarországon kezdték utánozni a textilplombákat, abban az időszakban, amikor a lakosság többsége még analfabéta volt. Tehát nem feltétlenül tűnt fel, hogy a feliratok, címerek hibásak. A végvári harcok idejéből származik a Se pénz, se posztó szólás is. Akkoriban a katonák elvileg zsoldot, az öltözékükhöz pedig posztót kaptak. Ugyanakkor – ahogy a mondás is tartja – olykor egyiket sem. 

Hódoltsági üzlet

Az nehezen megállapítható, hogy Hódmezővásárhely milyen szerepet töltött be a hamisítási folyamatban, de valószínűleg minden településnek megvolt a saját feladata. 

– Az majdnem biztos, hogy a legmagasabb török hatóságok szervezték meg a hamisítás folyamatát – mondta Mordovin Maxim, a téma szakértője. Hozzátette: a budai pasa kezében voltak jobb minőségű textilek gyártására használt malmok. Az ő birtokain álltak azok a települések, amelyeken rendkívüli módon megnőtt a birkaállomány. Nem véletlenül. Ráadásul erős a gyanú, hogy a Habsburg hatóságokkal együttműködve juttatták el a hamis posztót a magyarországi végvárakba. 
 

A hamisítás végszava

A hamisítási piac egészen 1596-ig virágzott. Majd miután a 15 éves háborúban Gyula környéki magyar falvak csatlakoztak a törökellenes felkelőkhöz, a rájuk küldött tatárok elpusztították az egész régiót. A későbbi időszakból egyetlen hamis plomba sem került elő a Kárpát-medencében. A 2019-ben a tramtrain nyomvonalán végzett régészeti kutatáskor egy 17. századi, átlós szövésű anyag lezárására használt textilplomba töredékre bukkantak, amely egyértelműen eredeti.  

A Korok, kultúrák, lelőhelyek régészeti előadássorozat következő előadása január 25-én, szerdán 17 órakor lesz Visegrád, a római erődtől Mátyás király palotájáig címmel.  Előadó: Buzás Gergely régész, a visegrádi MNM Mátyás Király Múzeuma igazgatója.