A szegedi papucsról nyílik kiállítás

A közlemény szerint a 20. század első felében emblematikus termékké vált szegedi papucs népszerűségének fenntartását 2017-ben a civil szervezet karolta fel. A híres lábbeli viselőinek és készítőinek száma megfogyatkozott, de a papucsviselés hagyományának töretlenségét a régi fortélyokat ismerő és megújulásra is kész mesterek biztosítják. Az alapítvány folyamatosan gyűjti a szegedi papucs kifogyhatatlan számú változatát, így dokumentálja annak történetét és őrzi motívumkincsét.
   A Szegeden Szűz Mária is papucsban jár című tárlaton a civil szervezet gazdag gyűjteményéből látható válogatás, a kísérő fotókon és filmeken pedig az alkotás folyamata ismerhető meg régi és mai mesterek vallomásai alapján. A kiállítás központi alakja a Fogadalmi templom szentélye feletti "Szűrös Madonna", közelről megcsodálható fotóján jól látható a Szűzanya lábát bújtató, piros szegedi papucs, amely ékes bizonyítéka e lábbeli egykori népszerűségének.
   A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között kezdődött el a szegedi papucs másodvirágzása.
   1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester - az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből -, Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János és Tuksa Gyula "készítményeit" az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult.
   Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el.
   A szegedi papucsot nem csak egyedisége miatt nevezik páratlannak, hanem azért is, mert egy-egy méret egyazon kaptafán készül, és a taposásával válik jobb-, illetőleg ballábassá.
   A szegedi papucs késztésének és viselésének élő hagyományát 2018-ban felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.