Szeged

2023.10.27. 13:49

Sérülten is egyformák vagyunk – Fotók

Timár Kriszta

Fotó: Gémes Sándor

Az életöröm mindannyiunké címmel vándorkiállítás érkezett Szegedre. Harsányi Zsuzsa festőművész a Szent-Györgyi Albert Agóra földszintjén kiállított pasztellképeinek mindegyike sérült személyeket ábrázol. A művek bepillantást engednek hétköznapjaikba, hisz ők ugyan olyanok, mint bárki más, ugyanúgy éreznek, örülnek, szomorúak, élvezik az életet, a társaságot. A művész fotók alapján alkotta meg a képeket, ellesett pillanatokat örökített meg.

Harsányi Zsuzsa művészi karrierje Szegeden indult. Itt járt középiskolába a Tömörkény gimnáziumba és itt szerezte első diplomáját is a Juhász Gyula Főiskolán. Jelenleg szülővárosában, Kecskeméten él és az ottani Szent László Lions Klub tagja. Velük 20 éve végez karitatív munkát, a klub által szervezett programokon ismerte meg azokat is, akik a képein szerepelnek. 

Az alkotások a képen szereplők tulajdonai, ha a vándortárlat véget ér, ők kapják meg 

– mondta el a művész.

A megnyitót egy országos óvodapedagógus konferencia kísérő rendezvényeként tartották meg péntek délelőtt a Szeged Első Lions Club jóvoltából. A képek két hétig láthatók a Szent-Györgyi Albert Agórában, ezzel is hozzájárulva a társadalom érzékenyítéséhez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában