Helyi kultúra

2024.03.02. 18:00

Márciuskát ünnepeltek a makói románok - Galéria

Hagyományos tavaszköszöntő ünnepet, azaz márciuskát tartott a helyi románság nemzetiségi önkormányzata a hétvégén Makón. A rendezvény a helyi románok összetartását is szolgálta.

Szabó Imre

A rendezvényen meg is mutatták, mit szoktak tavaszköszöntőként ajándékozni. Fotó: Szabó Imre

A magyarság körében ez afféle egzotikum, nincs itteni megfelelője

 – mondta Birta Júlia Mihaéla, a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a szombaton, a Maros-parti városban rendezett márciuska-ünnepségen. Hozzátette: igyekeznek ápolni, a fiataloknak átadni azokat a szokásokat, amelyek a románság életét egykor meghatározták, és amelyekre gyermekkorukból jól emlékeznek. Ezzel a közösség összetartását is erősítik. 

A márciuskát mindig március legelején tartják, ez az év első ünnepsége. Nagy hagyománya van az anyaországban, de a bolgárok, sőt az albánok körében is ismert. Ilyenkor a kikeletet köszöntik: a férfiak ennek alkalmából piros és fehér szalaggal átkötött apró ékszert ajándékoznak a hölgyeknek. Ezen a fehér az olvadó havat, azaz a múló telet, a piros pedig a közelgő tavaszt jelképezi. Ezt általában kitűzik, és akár egész éven át viselik.

Érdekes, hogy vannak olyan vidékek Romániában, ahol a hölgyek kedveskednek ilyesmivel a férfiaknak 

– jegyezte meg az elnök. 

A makói programot az Erzsébet házban, a városi önkormányzat pályázati támogatásával rendezték meg; kulturális program is színesítette, vendégek Makóról és a környező településekről, sőt a határon túlról, Aradról is érkeztek. A román nemzetiség aránya egyébként néhány száz fősre becsülhető Makón. Egy részük őshonos, a többiek betelepültek. Élnek ugyanakkor magukat románnak valló emberek a környező falvakban, például Apátfalván, Magyarcsanádon, Királyhegyesen és Kiszomboron is. 

Birta Júlia Mihaéla elmondta: szoros a kapcsolatuk az anyaországgal, rendezvényekre ők is átjárnak Arad és Temes megyébe, például a romániai Nagylakra, Pécskára és Temesvárra. A nemzetiségi önkormányzat Makón idén további programokat készül szervezni, távlati céljuk pedig az, hogy a város valamelyik iskolájában elindulhasson a román nyelvoktatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában