Jegyzet

2024.04.21. 17:53

Orgona ága

Gidró Kriszta

Körülbelül két hét múlva kellene ennek a címnek (vagy hasonlónak) megjelennie. De sajnos addig keresnünk kell egy másik virágot, amelyet május első vasárnapján átnyújthatunk édesanyánknak. Az orgona ugyanis elvirágzott, egy hónappal korábban, mint kellett volna. A virágzó pipacsmezőt is a megszokottnál egy hónappal korábban lehetett látni az utak mentén, de már megírtuk az is, hogy ugyanennyi idővel hamarabb érkezett meg a spárgaszezon. A kertünkben lévő fügebokron öklömnyi gyümölcsök vannak napok óta, szerintem nem július végén, augusztus elején kell lekvárt főznöm belőlük, hanem jóval hamarabb.

Próbálom a jót keresni ebben. Az általános iskolában minden évben minden szülőt megkérdeznek, hogy a ballagási dekorációhoz hozzá tudunk-e járulni bármilyen növénnyel. Az első két évben még tudtam rózsát vinni, azóta egyszer sem. Az első hullám ugyanis pont elvirágzott addigra, a második pedig még nem kezdődött meg. Idén lehet, hogy szerencsém lesz, és a legfiatalabb lányom nyolcadikos ballagásán a saját rózsánk is díszíti majd az iskolát. Szerintem legalábbis (ahogy most a rózsabokrok kinéznek) pont megint nyílni fog a rózsa június 22-ére.

És még mindig van, aki vaklármának gondolja, hogy változik a klíma. A közösségi oldalakon tucatjával olvashatóak a kommentek erről, szinte bármelyik olyan posztnál, ami érinti ezt a témát. Korábban a jégkármérséklő rendszer kezelői közül többet életveszélyesen megfenyegettek, pedig az egyre durvább jégeső is valószínűleg a változás velejárója.

Kíváncsi vagyok, miként lehetne az ilyen emberekkel megértetni, hogy tényleg nagy baj lesz a nem is olyan távoli jövőben.

Ugyanitt bodzavirág kerestetik. Szörpöt tudok felajánlani cserébe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában