Helyi sport

2007.01.28. 15:19

Csalódások

A varsói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság magyar szempontból csalódásokat hozott.

Noha az előjelek magyar szempontból igazán sikeres kontinensviadalt sejtettek, végül igen szerencsétlenül alakultak a versenyek a varsói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon: a favoritok között számon tartott Sebestyén Júlia a csalódást jelentő 9. helyen végzett.

– Nincs mit mondani. Mindössze egy triplát ugrott a kűr során – értékelte Sebestyén szereplését Jurek Eszter szakágvezető. – Tavaly óta tart a hullámvölgy, azóta nem találja önmagát. Valami megtört nála. Juli nagyszerű korcsolyázó, de versenyen kell jól teljesíteni. Sajnos, nehezen viseli, ha nyomás, eredménykényszer nehezedik rá.

A 18.-ként végzett Pavuk Viktóriáról azt mondta, hogy önmagához képest jól teljesített. Ami talán a nők gyenge szereplésénél is fájóbb, hogy a kűr előtt hetedik Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtáncpárnak vissza kellett lépnie. A duó férfitagja ugyanis a péntek délelőtti edzésen, amikor éppen a szabadprogramot gyakorolta, egy szerencsétlen mozdulatnál eltörte a lábát. Elek szombaton hazautazott, és mint kiderült, szárkapocscsonttörést szenvedett, amit már meg is műtöttek: nyolc csavart és egy lemezt ültettek a bal lábába. A világbajnokság így is elúszott.

Győztesek és magyarok:

A varsói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság győztesei és a magyarok eredményei, férfiak: 1. Brian Joubert (francia) 227,12 pont; nők: 1. Carolina Kostner (Olaszország) 174,79 pont, 9. Sebestyén Júlia 136,05, 18. Pavuk Viktória 110,98; páros: 1. Aliona Savchenko, Robin Szolkowy (németek) 199,39 pont; jégtánc: 1. Isabelle Delobel, Olivier Schoenfelder (franciák) 199,47 pont, 20. Nagy Zsuzsanna, Elek György 120,23.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában