Helyi sport

2007.01.04. 15:19

Dobogóra állni a váltóval

Anglia, pontosabban Sheffield ad otthont január 19-étől 21-éig a rövid pályás gyorskorcsolyások Európa-bajnokságának. A kontinensviadalon ott lesz, és a váltóban szinte biztos, hogy rajthoz áll Lajtos Szandra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület kitűnősége. Elképzelhető, hogy egyéniben is számítanak rá.

Imre Péter

Nagy feladatok, kihívások várnak az elkövetkező hetekben, hónapokban Lajtos Szandrára. Sorrendben az Európa-bajnokság, a Téli Universiade, az egyéni Világkupa és a csapat-világbajnokság, utóbbi kettő Budapesten. Mielőtt ezekről faggattam volna, szóba került a karácsony és a szilveszter.

– A karácsonyt otthon ünnepeltem, és sok apró, számomra kedves ajándékot kaptam szeretteimtől – árulta el Szandra, akit a válogatott edzőtábor, összetartás szünetében értünk utol.

– A szilvesztert a barátaimmal töltöttem, és éjfélkor, amikor a pezsgővel koccintottunk, felmerült, tegyünk-e valamilyen fogadalmat; de hamar elvetettük, mondván, úgysem tartanánk meg. Kisebb célokat, megvalósítható terveket szeretek kitűzni magam elé, ilyen például, hogy a jövőben jobban koncentrálok a tanulásra.

És akkor a munka, a sport. A válogatott a fővárosi gyakorló jégcsarnokban edz, készül a feladatokra. Az első tréningre már a kora reggeli órákban sor kerül, majd ezt a nap folyamán – Szandra részéről – alvás, tanulás, pihenés, és délután újabb edzés követi. Egy-egy nap végére annyira elfáradnak, hogy a szabadidőt is „passzívan", a szálláson töltik. És már kacérkodnak a gondolattal, hogy a váltóverseny után – akárcsak tavaly Lengyelországban – majd felállhatnak a dobogóra.

– Szeretnénk megvédeni bronzos helyezésünket a kontinens-viadalon, sőt titokban abban bízunk, reménykedünk, hogy feljebb léphetünk a dobogón. Azzal viccelődünk – legalábbis most még ennek tekintjük –, hogy mit csinálnánk a dobogó legfelső fokán, már mindenkinek megvan a koreográfiája... Persze az eredményesség sok mindentől függ, a sorsolástól, hogy kivel kerülünk össze, lesz-e bukás, és még sorolhatnám. De szép lenne újra dobogóra állni, a győzelemről, a Himnuszról nem is beszélve...

Sok mindenen múlhat, például a babonákon, a kabalákon is. Vajon a magyar kvartettnek van-e ilyen?

– Közös kabalánk nincs, nekem viszont több is akad. A legkedvesebb egy plüssmaci vagy kutya – meghatározhatatlan, mindkettőre hasonlít egy kicsit –, ez velem van, mióta korcsolyázom, és Sheffieldbe is elkísér. Nem ciki, hogy majd 21 évesen még ragaszkodom egy plüssállathoz? Nem baj, ő is utazik, Angliába és a Téli Universiádéra, Olaszországba is. És remélem, segít...

Csak Angliában dől el

A sheffieldi rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon a női csapatot öten alkotják, Lajtos Szandrán és a már ismert Huszár Erikán, Heidum Bernadetten és Darázs Rózsán kívül Keszler Andrea. A váltónak szinte biztosan (kilencven százalék) tagja Szandra, vele gyakorolnak a válogatott összetartásokon, az egyéni indulókat pedig a helyszínen jelöli ki a szakvezetés.

– Nem tudok mit mondani az startesélyekről – közölte Szabó Krisztián, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzője –, sok szempontot figyelembe vesznek majd az utóbbi időszak eredményeitől, az edzéseken való munkán keresztül a pillanatnyi formáig. Szandra mellett szólhat, hogy az Eb-t megelőzően Darázs és Heidum indul a junior világbajnokságon, ezért valószínűleg fáradtabban érkeznek Angliába.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában