Helyi sport

2007.01.14. 15:19

Ma délután kezdi a felkészülést a Makó

A labdarúgó NB II keleti csoportjának őszi szezonját 15 ponttal a 11. helyen záró Makó FC ma délután kezdi meg a felkészülést a tavaszi folytatásra. Méghozzá már az új edző, a Takács Zoltánt váltó Kolozsvári János vezetésével.

Szélpál László

Beigazolódott a „papírforma", a Makó FC kispadjára két év kihagyás után visszakerült a korábbi sikeredző, Kolozsvári János. A „Limának" becézett szakember 1990-től 2005 januárjáig volt a zöld-sárgáknál a tréner. Most visszatért.

– A decemberben elkezdődött tárgyalásokra most került pont – informálta lapunkat Ménesi Gábor klubelnök. – Azért esett rá a választás, mert utánpótlás szakágvezetőként és az U17-es korosztályos csapatunk trénereként tökéletesen tisztában van a fiatalok képességeivel. Ez fontos, mert elkezdjük építeni a jövő csapatát, amelyben reményeink szerint minél több saját nevelésű játékosunk kap majd helyet. Csák Zoltán szakmai igazgatóval közösen dolgozva ketten lesznek felelősök a munkáért, az elért eredményekért.

Az elnök arról is beszélt, hogy az átigazolási időszakban szeretnének egy védőt és egy támadót szerezni.
– Az előbbi posztra esélyes a Szeged, majd a Kecskemét hátvédje, Szamosszegi Gábor – árulta el Ménesi. – Ő hosszú sérüléséből felépülve nálunk kezdi meg az alapozást. Keresztszalag-szakadás miatt az elmúlt fél évben sehol sem futballozott. A múlt év novemberében kezdett újra mozogni – ha bírja a lába, leigazoljuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában