Risztov Éva pörögni, bulizni – élni akar

Fotó: Frank Yvette– A szilvesztert baráti társaságban töltöttem – mondta régen hallott vidám, „mosolygós" hangon a telefonba Risztov Éva –, és szolidan mulattunk. Nem fogadtam meg semmit – biztos úgyis megszegném –, nem hiszek az ilyenben, illetve az utolsó naphoz kötődő többi babonában sem. De tiszteletben tartom annak az álláspontját, akinek ez fontos. A barátaim között is akadnak ilyenek.

Ausztriai síbaleset

Nyoma sincs a mogorva, az egész világra haragvó ifjú hölgynek. Úgy pörög, alig lehet követni. De határozott is, tapasztalatokkal vérteződött fel: – Megtanultam, hogy csakis magamra számíthatok, meg édesanyámra, aki felköltözött Budapestre, a közelemben él, sokat segít. Természetesen a bajoktól ő sem tud megóvni... Január elején Auszt-
riában síeltem, és „összetörtem" magam. Mindkét térdemben elszakadtak a szalagok, egy kicsit már rendbe jöttem, de műtétekre lesz szükség. Az első beavatkozásra – a jobb lábam lesz a soros – február 14-én kerül sor, dr. Knoll Zsolt lesz az operátor.

Nem bántotta

– Tartjuk a kapcsolatot, elég rendszeresen beszélünk telefonon, váltunk SMS-t, e-mailt – árulta el egykori edzője, Turi György –, most a dél-afrikai edzőtábor alatt is kétnaponta „beszélgettünk" a számítógép segítségével. Képben vagyok, tudok róla mindent, a síbalesetet, hogy műtétek várnak rá. Az idő mindenre orvosság, és ő is észrevette, belátta, hogy én soha sem bántottam, nem nyilatkoztam róla rosszat és nem is fogok. Kiegyensúlyozott, jó a viszonyom vele és a szüleivel egyaránt.

Lezárt fejezet

Ha ez motorozás – a gyorsasági és a krossz szakággal is kacérkodik, komoly terveket szövöget, idén nem lesz versenye, de az edzéseket nem hanyagolja el – közben történik vele, jót nevet az egészen. Viszont ez egy kicsit bosszantja, hiszen a havas lejtők világában nem kezdő, nyert amatőr versenyeket. Szóba hoztam az úszást. A visszavonulást. Nem láttam az arcát, de a hangszínéből következtethettem rá.

– Igyekszem nem gondolni erre. Nincsenek barátaim abból a körből. Elhatároztam, hogy befejezem, és pontot tettem a „mondat" végére. Számomra az úszás – a versenyszerű, a profi változat – nem létezik. A tavalyi budapesti Európa-bajnokság megnyitójára sem mentem el, nem hiányzott... Barátaim vannak, párkapcsolatban élek, nem tartozik a hétköznapjaimba egykori sportágam. A vízilabdát is azért hagytam abba, mert köze van az úszáshoz. Kiszálltam, és nem is szeretnék visszakerülni abba a közegbe.

Emlékek

Az első testnevelője a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában Almási Istvánné, Enikő néni volt: – Aranyos, érzékeny kislánynak ismertem meg, és már akkor is nagyon kötődött az édesanyjához. Járt edzésekre, de a testnevelési órákról sem hiányzott. Más sportágak iránt is érdeklődött, atlétikában megyei és országos versenyeken szerepelt. Focizni nagyon szeretett, és ezért az osztályban az ő kedvéért általában ez volt a közös játék. Sokat találkoztam vele az utóbbi időben is, a versenyek alkalmával telefonon gratuláltam. A civil életben is sok sikert kívánok neki!

Pont. Ez a fejezet lezárva. De mit kezd magával? A motorozásról már szóltunk, de érdekli a média világa is. Járt a Komlósi-féle iskolába, a vizsgákat azonban éppen a baleset miatt nem tudja letenni. Visszavárják. Hírszerkesztőként dolgozott egy kereskedelmi rádiónál, otthagyta. Ismert, bombázzák ajánlatokkal, de ő óvatos: – Még fiatal vagyok, 21 éves, nem akarok egy-két hónapos sztár lenni. Hogy miként szeretném magam látni öt-tíz év múlva? Ilyen hosszú távra nem tervezek. Pillanatnyilag csak arra tudok gondolni, hogy a műtétek után mosolyogva ébredjek, és segítség, mankó nélkül végig tudjak sétálni az Andrássy úton.

Nem tervezett ember

Teljesen megváltozott. Ahogy ő fogalmazott: – Már nem tervezett ember vagyok, nem csak arról beszélhetek, amit csinálok, amiről kötelező. Hogy most milyennek látom magam? Milyen vagyok, srácok, lányok? – fordult a barátaihoz. – Azt mondják, tündér, nyugodt, kiegyensúlyozott és idióta. Miért vagyok idióta? Szerintük aki elmegy síelni és összetöri magát, az az. Nem vitatkozom... Nem tudom még mit fogok csinálni. Pörögni, bulizni – élni akarok. Lehet, hogy még a műtét előtt elmegyek motorozni, remélem, a doki nem tudja meg...

Szülői szavak

– Hosszú idő után a minap találkoztam újra a lányommal – mondta az édesapa, Risztov György –, eljött Mártélyra, ott beszélgettünk. Hétköznapi dolgokról esett szó, de főként a síbalesetét tárgyaltuk ki; elmesélte, hogy egy szerencsétlen, rossz mozdulat miatt történt minden. A lovakat el kellett adnom, a kutyákat pedig egy kivételével Éva ajándékozta el. Az fáj – legalábbis így érzem –, hogy engem okol a válásért, de tudja, hogy ő és a barátai mindig szívesen látottak Mártélyon.
– Jót tett neki, hogy kikerült a versenysport taposómalmából, mely olykor deformálhatja a jellemet és a hétköznapi dolgokra nem igazán ügyel – vélekedett az édesanya, Molnár Ágnes. – Van ideje összeszednie magát, figyel a külsejére, van ideje a másik emberre, kikéri a véleményét, és meg is hallgatja azt, megtanult alkalmazkodni. A versenysport befejezése után kereste és megtalálta azt a világot, amelyben jól érzi magát. És ami a legfontosabb: boldog.