Helyi sport

2007.01.30. 15:19

Susányi Zsófia ob-érmei

Susányi Zsófia, a Gellért Tenisziskola utánpótlás-válogatott sportolója két érmet szerzett a korosztályos országos bajnokságon.

Süli Róbert

Fotó: Frank YvetteJól és eredményesen kezdődött az idei versenyidény a Gellért Tenisziskola utánpótlás-válogatott sportolójának, Susányi Zsófia számára. Hajnal István tanítványa a Pécsett megrendezett korosztályos fedett pályás országos bajnokságon szerepelt. Zsófi még csak februárban lesz tizenöt éves, így a 16 évesek között fiatalnak számított.
A szegedi teniszező ezzel nem sokat törődött, hiszen egyesben ezüst-, míg párosban aranyérmet szerzett. Edzője, Hajnal István értékelte tanítványa teljesítményét.

– Másfél nap alatt hét meccset kellett lejátszania Zsófinak, így a döntőre teljesen elkészült az erejével. Sokat kivett belőle az SZVTK-s Zeller Vivien elleni összecsapás, amit döntő szettben nyert meg a tanítványom. Sajnos a fináléban attól a soproni Jani Rékától kapott ki, akit tavaly kétszer is legyőzött. Ennek ellenére elégedett vagyok a mutatott teljesítményével, hiszen most nem az ob-ra helyeztük a főhangsúlyt, egy kemény felkészülési időszak közepén járunk. Az nagy öröm volt, hogy végül Janival párt alkotva, sikerült aranyéremmel hazatérnünk. A hét végén a 12 évesek ob-jára utazunk, ahol Bíró André eséllyel veszi fel a küzdelmet, jó lenne, egy újabb első helyet begyűjteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában