Helyi sport

2007.01.28. 15:19

Szegeden a Szentes

Akár a felsőházi szereplésről is dönthet a ma 19 órakor az újszegedi sportcsarnokban rendezendő Első Beton–Legrand-MetalCom- Szentes NB I-es futsalmérkőzés végeredménye.

Mádi József

Első Beton
Edzőmérkőzéssel készült a megyei rangadóra az Első Beton. A szegediek a romániai Temesvárt fogadták, és 6–2-re győzték le. Elsősorban Csúri volt elemében, három gólt szerzett, így eltiltásából visszatérve bizonyára fontos láncszeme lesz a Szentes elleni meccsnek.
– Nagyon hasznos volt az edzőmérkőzés számunkra. Elsősorban a zártabb védekezést, valamint a mára kitalált taktikai elemeket gyakorolhattuk egy színvonalas ellenféllel szemben. Úgy látom, az abonyi győzelmünk feltöltötte a csapatomat, remélem, hogy ez a Szentes ellen is így lesz. Kellemes gondjaim vannak, hiszen a keret minden tagja bevethető. A két csapat ismeri egymást annyira, hogy ne tudjon a másiknak meglepetést szerezni. Jó csapatnak tartjuk a Szentest, de hazai pályán győzni szeretnénk. Fontos meccs lesz a végső helyezések kialakulása szempontjából is – vélte Szabó Zsolt, a Beton edzője.

Legrand-Metalcom-Szentes
A Szentes az Aramist legyőzve hangolt a mai rangadóra. Jó ajánlólevéllel érkeznek tehát Szegedre Szarvasék.
– Valóban befolyásolhatja az első négybe kerülést, és így a bajnoki címért zajló rájátszásba jutást ez a meccs. Erre mindkét csapatnak van esélye, az sem kizárt, hogy ott lesz a Szentes és a Beton is, és ez a megyei foci terén óriási dolog lenne. Viszont úgy gondolom, erre most nekünk kisebb a sanszunk. Ami a mai meccset illeti, kiélezett találkozóra számítok, amelyen kis hibák dönthetnek. Bízom a jó színvonalú mérkőzésben, amelyen mindkét fél a játékra koncentrál majd. Minden találkozón győzni szeretnénk, így ezúttal is, és a csapatomat képesnek tartom arra, hogy a három pont birtokában hagyja el az újszegedi sportcsarnokot – nyilatkozta Koncz Zsolt, a Szentes játékos-edzője.


Közeli múlt

A két csapat legutóbbi három egymás elleni eredménye a következő volt, 2006. november 6. (Szentes): Legrand-MetalCom- Szentes–Első Beton Szeged 2–2, 2006. április 20. (Szentes): Legrand-MetalCom-Szentes–Első Beton 2–3, 2005. december 5. (Szeged): Első Beton Szeged–Legrand-MetalCom-Szentes 2–3. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában