Megosztja Lázár földadó ötlete a vásárhelyieket

Lázár János országgyűlési képviselő azt javasolta szerdán a vásárhelyi közgyűlésen, hogy a város fontolja meg a földadó bevezetését. Az ötlet vegyes fogadtatásra talált.

I. P.

– Úgy volna korrekt, ha az építményadón felül azok is fizetnének, akik jelentős földtulajdonnal rendelkeznek Vásárhelyen – mondta [namelink name="Csuka Ferenc"] postás. Hozzáfűzte, igazságosabb lenne a teherviselés, és ha már az a cél, hogy mindenki zsebéből szedjenek be pénzt a városi, állami kasszába, ez lényegesen árnyaltabb, igazságosabb lenne, ha már a társasházaknál a legkisebb ingatlant is érinti az építményadó.

 

 Simon László a földadó mellett érvel. Fotó: Imre Péter

Simon László a földadó mellett érvel. Fotó: Imre Péter


– Az egész helyi adórendszer felülvizsgálatra szorul, és csakis utána születhetne igazságos, mindenki számára elfogadható megoldás – mondta [namelink name="Havránek Ferenc"] egykori önkormányzati képviselő.


[namelink name="Berta Nikolett"] is azt mondta, a jelenleginél igazságosabb szisztéma is létezik, például az, hogy a földbirtokosok hektáronként adót fizessenek. – Ha nekünk kell adózni, nekik is kelljen – fogalmazott. Egy Bercsényi utcán élő férfi, János ehhez annyit fűzött, tavaly az első negyedévben befizették az üzletrész utáni építményadót, amit utólag megemelt a város. Nem tartja korrektnek, főleg úgy, hogy az építményadót 2017-től közel 30 százalékkal megemelik, vagyis a vállalkozóknak, földtulajdonosoknak is hozzá kellene járulniuk a közös kasszához.


– Ha a nagybirtokosokra vonatkozik az új adókötelezettség, rendben van – közölte [namelink name="Simon László"] műszerész. Hozzáfűzte, így igazságosabb lenne, több adóbevétele származna a városnak a mezőgazdaságból, amely egyébként is sok támogatást kap az Uniótól, az államtól.


[namelink name="Héjja Antal"] atlétaedző 25 hektáron gazdálkodik, nem lepődött meg [namelink name="Lázár János"] felvetésén: – Várható volt, hogy előbb-utóbb ezt az adóformát is bevezetik. Nem örülünk, tudomásul vesszük, méltányoljuk, ha majd így dönt a vásárhelyi közgyűlés. Hiszen már évek, évtizedek óta nem volt ilyen adó, ami a mezőgazdaságot terhelte volna – közölte.


– Drága Istenem! – reagált a felvetésre [namelink name="Kucsora István"], aki az állatok, főleg a lovak fenntartására közel száz hektárnyi termőföldön gazdálkodik. – A telekadó után még ez is. Állatokat tartunk, szarvasmarhából a magyar tarkát, lóból a furiosót, ez bizonyos földmennyiség nélkül nem megy. Kérjük a türelmet, mert anélkül az említett fajták jövőbeli szaporulata nem képzelhető el. Jaj, Istenem, ez nem következhet be! – mondta Kucsora István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!