2017.12.09. 22:34
Élő adventi kalendáriummal várják a karácsonyt
Mártély - Advent időszakában minden este másik háznál gyűlnek össze a mártélyiak egy kis beszélgetésre, forralt borozásra. Az élő adventi kalendáriumot második éve szervezik meg.
– A „Hogy Életük Legyen" Alapítvány tagjaival közösen határoztuk el, hogy osztrák mintára élő adventi naptárral készülünk karácsonyra. A szervezésben akkor és most is az ÁMK munkatársai voltak segítségünkre – mondta [namelink name="Láda Anna"] ötletgazda. – Tavaly végigjártuk a családokat, elmondtuk, mik a terveink. Megkérdeztük, ki szeretne bekapcsolódni. Idén már nem kellett kérdezni. Voltak, akik már októberben jelentkeztek, hogy le ne maradjanak.
Mártélyon december 4-étől 23-áig, minden este 5 és 6 óra között más és más család látja vendégül a helyieket. A naptárban éppen soros család feldíszíti, kivilágítja a házát, és a kapuban, udvarban kis vendégséget szerveznek. Mi [namelink name="Olasz László"] családjához látogattunk el csütörtökön este.
– A nagylányom egyszer csak bejelentette, hogy anyu, ti amúgy is mindig feldíszítitek a házat, ezért beneveztelek benneteket. Ti lesztek az élő adventi kalendárium egyik ablaka – mesélte a ház asszonya, Sörös Irénke. – Vagyis kész tények elé állított minket a nagylány, de ezt egy cseppet sem bántuk.
Amíg beszélgettünk, szállingóztak a vendégek. Jöttek gyalog, biciklivel, de távolabbról még autóval is.
– Ez az első adventi összejövetel, amin részt veszek – mondta [namelink name="Danicska Kata"], Irénke munkatársa. – Nagyon jó ötlet. Beszélgetünk, kikapcsolódunk. Ráhangolódunk az ünnepekre.
Az ünnepre hangolódnak. Terített asztallal várták a vendégeket Olaszéknál. Fotó: Kovács Erika
[namelink name="Fürdök Ilona Éva"] szerint is jó kezdeményezés. Azt mondta, a karácsony igazi üzenete a szeretet, az összetartozás. Már volt egy "ablakban", a Baranyi családnál, az első este. Ott is szép volt a díszvilágítás, jó hangulatban beszélgettek. Fontos a kapcsolatok, barátságok ápolása. Szerinte jó dolog rég nem látott ismerősökkel összefutni.
Olaszékhoz sokan látogattak el. A házigazdák terített asztallal várták az udvarban a vendégeket. Készítettek forralt bort, illetve forró angyalt. Utóbbit Irénke nagylánya találta ki, egy alkoholmentes forró ital. Szűrt almalébe forraltbor-fűszert kevertek, amit megbolondítottak egy kis narancslével, narancshéjjal és fahéjjal, majd felforralták. Az asztalon édes és sós süteményt, illetve pálinkát is kínáltak. Több mint húszan vettek részt az adventi programon. Még az új szomszédok, Bányaiék is itt mutatkoztak be a környék lakóinak.
Az élő adventi kalendárium utolsó ablaka december 23-án nyílik ki. 24-én már a templomot öltöztetik ünnepi díszbe a mártélyiak.