Tehén, kutyapiszokkal

Szóltam én már műtehénkéről, de az más volt. Akkori hírjárat szerint valahol Amerikában olyan szerkezetet találtak volna föl, amelyet meg lehet etetni friss füvekkel, esetleg abrakkal, mindenféle vitaminnal, és tejet adott volna. Jól kinevettem ezt a gépezetet, bár nem tudom, a mostani tejek miként készülnek. Nem biztos, hogy valamennyi vállalná születési helyeként a tehén tőgyét.

Most másféle műtehénkéket termett az emberi lelemény.
Talán nem üti le bakó a fejemet, ha ezért is elmosolyintom magamat. A minap a rádió háromnegyed órát áldozott arra, hogy műanyagból domborított és csúcsosított tehénkéket raktak ki a székesfőváros utcáira. Egyiket-másikat láttam is, képernyői közvetítéssel, és aranyos bumfordiságuk, meg az erőszakolt esztelenségük rezegtette meg a rekeszizmomat. Azt időtlen idők óta hallom, hogy Budapest a legnagyobb magyar falu, de igazi tehenek már a falvakban is alig vannak. Méltó tehát a téma országos és nyíltszíni vitára.

Az történt, hogy vandálok kezére és lába elé kerültek a jámbornál is jámborabb jószágutánzatok, de ezt előre lehetett volna tudni. Nekik édesmindegy, szemeteskukákat borigatnak-e föl, vagy szobrokat rongálnak, törni, zúzni, fújós föstékkel megszentségteleníteni, eddig ér a zsenialitásuk. Előjöttek ezek a rémtettek is, és én se hiszem, hogy a régi gulásgyerek bunkósbotos vehemenciája dolgozott volna bennük. És természetesen olyan ötletek is előbugyborékoltak, hogy pásztorolni kellett volna a szabad ég alatt éjjel is, nappal is, valamennyit, külön-külön.

A nyájas hozzászólók egy része oltári blöffnek nevezte a kezdeményezést. Nem csatlakoztam lélekben se hozzájuk, de el se utasítottam gondolataikat. Ott van az a sok – egyre kevesebb – fővárosi gyerek, leginkább csokireklámból ismeri a tehenet, esetleg lila változatban, hadd lássanak kétfejűeket is – amelyikeknek az elején is fej van, meg a hátulján is –, meg kétfarúakat is. Tetszeni szokott mindig, ha gyereknevelési szempontok jönnek elő, de ez azért lehet marhaság is. Az értük lelkesedő másik részben olyan szalajtós is termett, aki azt mondta, azért is időszerű volt együtt lépnünk a fejlett nyugattal, mert családi vonulásokkal sorba vizitálván a teheneket, rájöhetünk, mennyire tele van kutyapiszokkal a város.

Ekkora csavarnak tapsolnom kell. Hogyne örülnék, ha a környezetnemesítő előbbiek mellé a hétköznapi környezetvédők is fölsorakoztak. Lehet nézni a megvandálosított tehénkéket elölről is, hátulról is, alulról is, fölülről is, jobbról is, balról is, és lám, mindegyik más nézetet eredményez. Ennél nagyobb ágyúval még verebekre se lőttek. És ennél messzebb talán soha nem juthattunk a normális észtől – de ezt csak én gondoltam hozzá. Akár országos vetélkedőt rendeztek volna, hogy szakemberek közreműködésével eldönthessék, ki ma a legnagyobb marha Magyarországon. Száz üres zacskót adtam volna a győztesnek, kutyagumi gyűjtögetésére.

Nagy szerencsénk, hogy a művészet örök. Állítólag.