Valóság, hol vagy?

Az igazat mondd, ne csak a valódit – írta egykoron József Attila. De mi lesz az igazsággal, ha még a valóság is rejtve marad előttünk?
Szemezgessünk az utóbbi napok gyöngyszemeiből! Szijjártó Péter nekihevülve küldi melegebb éghajlatra a kormányt, mondván: 37 milliárdot költenek kommunikációra (magyarán önreklámra) megszorításoktól hemzsegő korunkban, ahelyett, hogy ezt a hatalmas összeget a hazai vállalkozások támogatására fordítanák. Mire a kormányszóvivő közli, miszerint Szijjártónak tudnia kéne, hogy az uniós pénzek lehívásának előírásai között szerepel, hogy azok bizonyos százalékát kommunikációra kell költeni. Az meg már legföljebb az én bajom, hogy sem Szijjártótól, sem a kormányszóvivőtől nem tudom meg, mennyi a 37 milliárdból az uniós kötelezettség és mennyi a szép emlékű ezüsthajós rémálom?

Stumpf István, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere immár egy kutatóként közli: a voksvadász Gyurcsány-kormány sok mindent tönkretesz megszorításaival, csak hogy ne kelljen legfontosabb szavazóinak, a nyugdíjasoknak sérelmeket okoznia, így az ő helyzetükön nem ront, szemben másokéval. Igaz, Gyurcsány már a megszorítások bejelentésekor azt mondta, nem hajlandó a nyugdíjasokat megszorongatni, amivel – gondolom – egyetért minden, 40-50 ezer forintból vegetáló nyugdíjas, ha Fidesz-szimpatizáns, ha MSZP-szavazó. No meg a többség is, hiszen a nyugdíjasok azok, akik már képtelenek javítani helyzetükön.

Répássy Róbert fölháborodva közli valamelyik tévé reggeli műsorában, hogy alkotmánysértést követett el a kormány, amikor sorra szünteti meg a különböző állami hivatalok megyei igazgatóságait, regionálissá szervezve át azokat. Fölháborodását az sem csillapítja, hogy a kormányszóvivő már egy nappal korábbi sajtótájékoztatója után bejelentette, a Fidesz is megszavazta azt a törvényjavaslatot, ami az átalakítást lehetővé tette. A műsorban pedig beszélgetőtársa, Ujhelyi István előhúz egy papírt, miszerint az Orbán-kormány 2000-ben szó szerint ugyanilyen határozatot hozott, csak éppen nem hajtották végre. Most pedig ideje megtakarítani azt a néhány százmilliót. Mivel Répássy csak feszeng, ismét nem tudhatom meg, ki és mennyiben mond igazat, mert a tényekkel láthatóan ő is hadilábon áll.

Mindez látlelet csupán. Annak az információs katasztrófának jelzésére, hogy lázas elhivatottsággal konfrontálódó politikusaink megszólalásaiból sosem fogjuk megismerni a valóságot. Ráadásul a média agyondolgoztatott, és egyre inkább mikrofonállvány-szerepre kondicionált-kárhoztatott munkatársai révén sem. Legföljebb a sokak által utált Bokros Lajosnak a kevesek által ismert Figyelőben a kormányprogramra tett maliciózus megjegyzéséből lehetnek a valódi helyzetről sejtelmeink, miszerint: „Csőd ma már nem fenyegeti Magyarországot, de fellendülés sem."

Ha pedig sem a valót, sem az igazat nem tudhatja meg igazán ez a külföldi sajtót (mondjuk a bécsi Paul Lendvait vagy a Financial Timest) nem igazán olvasgató, kesergő-acsargó ország, aligha marad más, mint hogy a forró ősz még forróbb tavaszba váltson. Bár ez elkerülhetetlenül csak tovább rontja majd mindnyájunk helyzetét.