Neo

Látom magam előtt azok orcáját, akik megint teleraknák csappantyús egérfogóval számítógépem billentyűit, hogy csapjanak rá tíz kicsi ujjamra. Már megint politizálok? Nincsen az a pénz, amiért belevágnék. Érdekel ugyan a napi is, de szeretem távolról nézni. Annyi sarat fölhordanak mostanában a tisztesség útjára, inkább átugrálni lenne jobb.

Bevallom azonban, én még tanultam a marxizmust, sőt vizsgáznom is kellett. (Egy szóval se mondanám, hogy örültem neki.) Ötvenhat előtt legfontosabb tankönyvünk volt az SZK(b)P rövid története, ezt csócsáltuk nyakra-főre. Egyik aranyos gondolata máig megmaradt a fejemben. Valahogy így hangzott: Mehet ez így tovább, elvtársak? – kérdezte Sztalin elvtárs. Nem, elvtársak, ez így nem mehet tovább – felelte Sztalin elvtárs. És az egész könyvet (állítólag) Sztalin elvtárs írta.

Azért futok neki ennyire messziről mostani kajlaságomnak, mert ebből tanultuk meg azt is istenigazából, hogy a „többség" a leninizmus nyelvén „bolsevik". A párt nevében a (b) is ezt jelentette. Ellenpártja volt a „mensevik", ami kisebbséget, kevesebbet jelentett. Amíg el nem sodorta a többség. Az „új" pedig a szintén mozgalmi nyelvezetben „neo". Nem jutna eszembe egyik se, ha nem olvasnám egyik pártunk legfrissebb jelszavát a szószék szélvédőjén: „Új többség". És a fülembe cseng szóval kimondva is. Dolgozik bennem a belém suvasztott botcsinálta szinkrontolmács, fordítom is azonnal. Szentisten! Csak nem neobolsevik?

Lefogadom, nem egészen így gondolta, aki kitalálta, de hozzám így érkezett. Vannak olyanok is, akik azt hirdetik, a rádióban is hallottam, ha így megy tovább, a vezér igyekezetéből még Marxhoz is eljut ez a párt. Kis lépés előre, nagy lépés hátra. Rohamokat vezet a „téli palota" körül, kerítéseket bontogat, és addig szervezi a soron kívüli választásokat, amíg úgy el nem fogynak a szavazók, hogy meghívásossá nem válik az egész.

A jövendölések általában nem szoktak beválni, de néhány szólam kezd hasonlítani az akkori időkre. Az „új többség" is ilyen. A neobolsevik.
Azt is tanultuk annak idején, ugyanebben a tantárgyban, a fejlődés rugója a régi és az új állandó harca. Van a sakktáblán egy másik párt is, előállhat tehát a Sárkány és a Fanyűvő mesebeli örök harca. Ez belevágja térdig, az kiugrik, és belevágja derékig. A másik pártot meg állandóan az öregátkos egypártjához méregetik az ellenoldalon lévők. A bolsevikká váló mensevikek. Az meg állandó reformokkal hirdeti a megváltást.

Mondanám neki, egyenként a galuskát, nehogy a torkunkon akadjon, de hiába mondanám. Úgy elönt bennünket a türelmetlen reformok áradata, levegőt is alig kapunk már. A minap megválasztott új elnök viszont bejelentette, be se költözik a Köztársaság téren örökölt székházba, mert nem azt az utat akarja járni, amelyiknek eleje ott találkozik a végével. Új politikát akar, örökletes áthallások nélkül. Ahogy Hruscsov kiebrudalta annak idején a mauzóleumból Sztalint, úgy parancsolta ki Kádár Jánost a szellemi öröklakásból. Hatalmas rezonanciahúrok pöndülhettek meg sokakban a hírre, és gondolom, néhány lélekben el is pattantak.

Minap is szemrehányást kaptam egyik írásomra, és barátilag intettek, ne politizáljak. Nem szokták meg tőlem, és ennek kimondhatatlanul örülök. Ismétlem, tartok tőle, most megint lesznek, akik vádbeszéddel illetnek. Jobbról is, balról is, helycserés támadással is. Mosnám kezeimet, ha ez meg nem ütne vissza Poncius Pilátusra. Csak azt akarom idézni, amit tanítottak velünk: az új harcol a régivel. Akkor is, ha fölcserélődik a jobb a ballal. A bolsevik a mensevikkel.

És azt szeretném bejelenteni, még tudnék alapfokon fordítani.
Hogy mi legyen közben a csappantyús egérfogóval? Legfőképpen a tíz kicsi ujjammal? Egyszemélyes számítógépes egeremet szeretném még sokáig egyedül fogdosni.