Pickelünk rájuk

Mondják, a nagy sikerek után kell két lábbal állni a földön. Biztos így van, de legyen ez a nagy bajnokok erénye, mi, egyszerű halandók, hadd rugaszkodjunk el a talajtól. Mert a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának és stábjának valamennyi tagja megérdemli, hogy legfelső fokban szóljunk teljesítményükről, arról és ahogyan tizenegy év után ismét magyar bajnoki címet nyertek. Valamennyiüknek kijár a gratuláció, mégis engedtessék meg nekem, hogy ezúttal néhányukat kiragadjam a a sorból.

Pistrui László. Hívhatjuk elnökségi tagnak vagy atyaúristennek, leginkább ő a főszponzor. Azt nem állíthatjuk, hogy Abramovicshoz hasonlóan rezzenéstelen arccal figyeli csapata mérkőzéseit, igaz, nincs is annyi pénze, mint a Chelsea orosz tulajdonosának. Az a szeretet azonban, amit érez a csapat, a játékosok, az egész „ügy" iránt, példamutató valamennyi támogató részére. Csak egy példa. A káprázatos szerda esti csata után először otthonában, szűk körben ünnepelt, átlagos italokat és szivarokat fogyasztva. Ekkor telefonált neki Hajnal Csaba, a Veszprém mindenese. Pistrui a beszélgetés végén egyszer csak indiánüvöltésbe és páros lábon való szökdelésbe kezdett. Annyi történt: az üzletember megtudta, hogy kedvenc csapata a Bajnokok Ligája-sorsolásnál az első kalapba kerül. Hiszem, hogy csak ilyen fanatizmussal lehet a szponzornak is csúcsra érnie. (Na jó, esetleg dollármilliárdokkal.)

Nenad Puljezevics. Kérem szépen, megfejtettem a csodakapus titkát. Illetve nem én, segítségül hívtam Scullyt és Muldert. Az X-akták két ügynöke kiderítette, hogy Pukit kulcsmérkőzések idején elkapja a transz (ezt én is tudtam). Ezekben a percekben testét olyan mágikus, láthatatlan mágneses felhőközeg veszi automatikusan körül, amely a gumira fejt ki ellenállhatatlan vonzó hatást, így a labda bármilyen irányból és sebességgel érkezik, az Erő ellen semmit sem tehet. Puljezevics egy parajelenség. Többszörös X-akta főszereplő, persze, hogy igaza van Scullyéknak, nem is lehet más magyarázat arra a teljesítményre, amit ebben a szezonban produkált.

[namelink name="Mezei Richárd"]. Megbízható információim szerint Ricsi mégsem vonul vissza. Aláírta az újabb szerződését. A már említett főszponzor egyetlen feltételhez kötötte a kontraktust. A csapatkapitánynak meg kell híznia. El kell érnie a százötven kilót! A szezon során végig kitartóan huzakodtak a felek a súlyproblémák okán, Mezei kérte, hogy lefogyhasson, de a vezetőség nem engedett. Letiltotta őt Kovács Zsolt diétás konyhájáról, s végül a klasszis nagy nehezen elérte azt a súlyt, amikor már csak egyetlen feladatot kellett végrehajtania. A hatos vonal környékén elkapnia a labdát. Aztán fordult egyet, nyakán, hátán, fülén egy-egy védővel, azok repültek róla vagy vele együtt a kapu felé. Hiszen a fizika törvényeinek (Puljezevicset kivéve) nem lehet ellentmondani, nagyobb tömegű test megmozgatja a kisebbeket. Az eredmény: minimum hetes, általában kiállítással és góllal fűszerezve. Hogy gól, hetes és kiállítás nem létezik egyszerre? Tény. Ilyen nincs, és mégis van.

[namelink name="Vladan Matics"]. Örökre beírta a nevét az annalesekbe. Bizonyos Talant Dusebajev nevű kézilabdás próbálkozott azzal, hogy edzőként és játékosként egyszerre váljon klasszikussá (na jó, sikerült is neki). De olyat, hogy februárig játszom, aztán márciustól ugyanazokkal a társakkal edzőként nyerek bajnokságot, még nem látott a világ. Persze csodaszere Matkénak is akadt. Más trénerhez hasonlóan ő is nemegyszer hangosan kiabálva mondta el tanácsait, vagy korholta csapattársait-tanítványait. Csakhogy a kritika után jött a varázslat. A fejpuszi. Legyen az kopasz, borotvált, vagy hosszú hajú, frissen mosott vagy verejtékes, Matics nem válogatott. Puszilt. És a pályára visszaküldött játékos szárnyalt a múzsai csók után. Úgyhogy Matkénak kijár a tisztelet, valamennyi tehetséges kézilabdázónak javaslom, hogy mától kezdve „Fejitcsókolom"-mal köszönjön az aranykovácsnak.

Közönség. Én az ötezer ember helyében halálosan megsértődnék. Még hogy nyolcadik ember a pályán? Ez a közönség? Nyolcadik, kilencedik, tizedik, tizenegyedik! A szegedi pokolban a folyamatos négyes emberhátrányban szenvedő veszprémiek naná, hogy kapituláltak. Igaz, a csarnokban szurkolók azóta is zajártalomban szenvednek. Ez huszonnégy óra elteltével is áll. Nem lenne ez se baj, csak otthon ne tört volna ki a balhé. Bármit mond a feleségem, én visszakérdezek. „Tessék?" Nem hiszi el, hogy nem hallom. Azt gondolja, vele szórakozom.
Szetey András