Jegyzet

2017.12.02. 08:00

Adni jó

JEGYZET - ˝A megdöbbentő emberi sorsok itt kavarognak közöttünk.˝

Timár Kriszta

Tegnap naptár szerint is elkezdődött a karácsonyváró időszak. A december a szeretet hónapja, ilyenkor sokkal nyitottabbak vagyunk arra, hogy segítsünk másokon. És ez így is van rendjén: nem jó azt nézni, hogy míg sok család legnagyobb problémája, hogy mekkora lapostévé kerüljön a karácsonyfa alá, vagy melyik halászcsárdából rendeljen halászlét, közel ennyien vannak azok is, akik nemhogy ajándékra, finom ételre sem gondolhatnak még szenteste sem.


Lapunk a hagyományoknak megfelelően idén is elkezdte építeni a jóakarat hídját olvasótól olvasóig. A hónap közepéig 12 rászoruló családot mutatunk be, amelyek számára adományokat várunk.


A megdöbbentő emberi sorsok itt kavarognak közöttünk: eldugott tanyákon, apró falvakban, de akár nagyvárosokban is. Az év szürke napjain szinte mindenki átnéz ezeken a nélkülöző embereken, most azonban megteremtettük a lehetőségét annak, hogy akár pár ezer forinttal is jót cselekedhessen bárki. Az alapítványunkhoz utalt összegekből az egyik családnál a karácsony melege, a másiknál a gyerekek süteménye lesz biztosított, és az érzés, hogy legalább azon a napon nem maradtak magukra, amikor a legszembetűnőbb a nyomorúság.


Szerkesztőségünkben minden évben öröm látni, ahogyan elindul az összefogás egy-egy családért. Nekünk boldogság, hogy ennek katalizátorai lehetünk, és bízunk benne, hogy büszkeség mindenkinek, aki részt vállal a segítésben. Kívánjuk, hogy minél többen legyenek, akik támogatottjaink mellé állnak, és ismerjék meg, milyen önzetlenül adni: egy apró gesztussal másnak olyan boldogságot szerezni, amilyenben talán még soha nem volt része.

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!