Jegyzet

2023.02.08. 16:25

Távol a békétől

Majzik Attila

Lassan közeledünk az orosz-ukrán háború kitörésének egyéves évfordulója felé. Mára már a legoptimistábbak is belátták, hogy ez a konfliktus nem fog megoldódni néhány hónap alatt, most pedig úgy tűnik, jobb, ha ahhoz a gondolathoz is hozzászokunk, hogy egy több évig elhúzódó háborúskodásra kell felkészülnünk.

Boris Pistorius német védelmi miniszter nemrég jelentette be, hogy Hollandiával és Norvégiával együttműködve tankokkal támogatják az ukrán védekezést: több mint száz régebbi, Leopard 1 A5 típusú német harckocsit kapnak majd az ukránok.

Az csak egy dolog, hogy az említett tankokat már húsz éve leselejtezte a német hadsereg, mert háborús helyzetben nyilván az öreg tank is jobb, mint a semmilyen tank. De ha megnézzük a vállalás időpontját, már elkezdhetünk aggódni kissé: a nyárig 20-25, az év végéig pedig 80 harckocsit bocsájtanának az ukránok rendelkezésére, legkésőbb 2024 nyaráig pedig több mint száz Leopard 1-est akarnak átadni. Tehát a németek nemcsak, hogy arra számítanak, hogy még év végén is dúlnak a harcok, hanem azt egyenesen 2024 nyaráig is biztosra veszik. Szép kilátások.

Tehát úgy látszik, a béke gondolatát egy jó darabig elfelejthetjük. A konfliktus megállítása helyett egyre újabb és újabb országok eszkalálják a helyzetet, mint fegyverszállítók. Arra azonban, úgy tűnik, mindenki gondosan ügyel, hogy ne a csúcstechnológiát adja az ukránok kezébe, csak épp olyan és annyi „másodvonalbeli” fegyverzetet, hogy a háború vége mindig egy kicsivel távolabbra kerüljön.

Csaknem egy évnyi harc után nemhogy közelítünk, de egyre messzebb kerülünk a békétől.

 

Címkék#jegyzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!