Könyvajánló

2021.11.22. 17:04

Kate Hewitt: Éltető remény

Timár Kriszta

Lehet-e annál szörnyebb érzés, mint anyaként azt látni, hogy a gyermeked haldoklik? Rachel ezzel a hihetetlen teherrel kénytelen szembesülni, miután 4 éves kislánya Emily egy ritka autoimmun betegség miatt kómába esik. Az egykor cserfesek rohangáló kislány leépülését egyre nagyobb aggodalommal figyelte az utóbbi időben, míg viszonylag gyorsan odáig jutottak, hogy a kislány már semmire nem reagált a külvilágból. Rachel minden nap meglátogatja a kórházban a nyitott szemmel fekvő, de gyakorlatilag élettelennek tűnő kisgyereket, beszél hozzá és csak bízni tud benne, hogy hangja eljut Emilyhez.

Ha ez a tragédia nem lenne elég, az édesanya élete minden más szempontból is szétesett: férje elhagyta őket és egy másik nő oldalán találta meg a boldogságot. Ráadásul a férfi szemlátomást le is mondott lányáról, már nem hisz benne, hogy Emily visszatérhet a kómából. Hasonlóan vélekedik egyébként a kezelőorvos is, aki egy nap azzal áll elő, hogy a gyermeket szállítsák át a haldoklóknak fenntartott osztályra. Rachelnek ez hatalmas pofon, mert tudja, hogy onnan már nincs visszaút: az osztályra való költöztetés egyet jelent azzal, hogy tudomásul veszik, már az orvosok sem tehetnek érte semmit. Márpedig egy anya sosem mond le a gyermekéről. Ezért addig kutat, amíg talál egy kezelési módot, mely reményt adhat kislányának, csakhogy ehhez Európába kell utaztatni az egyébként is törékeny egészségi állapotú gyermeket. Egykori férje nem ért egyet azzal, hogy rengeteg pénzt és hiú reményt áldozzanak erre az útra, és mivel ehhez az ő hozzájárulása is kell, ezért Emilynek nincs más választása: megkörnyékezi egykori férje új párját, hogy segítsen neki és győzze meg a férfit. A kislány életéért folytatott küzdelem során valószerűtlen, mégis erős barátság szövődik a két nő között, akiknek fel kell tenniük a kérdést: valójában mi a megfelelő döntés a törékeny kislány számára?

Kate Hewitt regénye ismét szíven talál mindenkit, de főleg az édesanyákat és megmutatja, mire képes egy nő, ha a gyermekéért kell küzdenie. Érdekessége, hogy nem csupán Rachel lelki vívódásairól szól: a történet előrehaladásával megismerhetünk egy másik nőt is, „a” másik nőt. Normális esetben ő lenne a közellenség, hiszen egy család széteséséért a legegyszerűbb exünk új választottját hibáztatni, az édesanya azonban tudja: büszkeségét félre kell tenni, hiszen ha van valaki, akire egykori férje hallgat, akkor az az a nő, akibe most szerelmes. Eva eleinte furcsállja, hogy éppen az ő segítségét kéri Rachel, az Emily iránt érzett sajnálata azonban felülkerekedik ezen az érzésen és elhatározza, hogy segít. Csakhogy ezzel saját párkapcsolatát sodorja veszélybe, egy idő után pedig felmerül a kérdés: mi a fontosabb, saját boldogsága, vagy egy számára idegen nő gyermeke?

Fontos és mély gondolatok fogalmazódnak meg a regényben, melynek fő motívuma természetesen az anyai küzdelem, de legalább annyira szól az önzetlen barátságról is. Nem vidám, szórakoztató regény, de érdemes elolvasnia mindenkinek, akiben érző szív dobog, mert meg fogja érinteni, az biztos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!