London 2012 olimpia

2012.09.15. 14:03

Szántó Dávid az olimpiai úszó döntőkhöz igazította a fürdetést

Címkék#interjú

Szántó Dávid nem dolgozott idén az olimpián, de nem is bánja, hisz más elfoglaltsága akadt: babázott. Az olimpiai megnyitó előtt született meg ugyanis harmadik gyermeke, Domokos. Persze nem volt könnyű számára ez az időszak, hiszen maga az olimpia is 24 órás elfoglaltságot jelent, mégis sikerült egyszerre a hivatásával foglalkoznia és apának maradnia.

Trogmayer Éva

– Két évvel ezelőtt azt mondta, hogy az olimpia egy olyan álom, ami soha nem kophat el. Idén nem jutott ki, de Gyurta Dani döntőjét közvetítette a saját kanapéjáról. Ezek után sokan kérdezték Öntől, bánja-e, hogy nem volt ott. Azt felelte, nem. Hogyan fér meg egymás mellett a két érzés?

– Egy olimpia nyilván maga a csúcs, nemcsak a sportoló, de a sportriporter számára is. Nekem most is van és az olimpia alatt is volt egy nagyon jó elfoglaltságom: babáztam. A megnyitó előtt született meg a harmadik gyermekem, úgyhogy örülök, hogy itthon voltam és nem kintről kellett ezt megélnem. Nem akarok hazudni, biztos, hogy nagyon-nagyon jó lett volna Londonban, de amikor kiderült, hogy nem megyek, lezártam magamban a témát, elfogadtam, túltettem magam rajta. Már tényleg nem bánom, hogy nem utazhattam ki az olimpiára.

– Közvetlenül a megnyitóünnepség előtt született meg a második kisfia, Domokos, így már háromszoros apuka. Gratulálunk! Hogy van a pici? Hogy telnek a napok?

– Köszönöm szépen, hála istennek, nagyon jól van. Rendes gyerek, szépen eszik, alszik! Nem sír egész éjszaka. Nagy szerencsénk volt az előző kettővel is, és egyelőre úgy néz ki, hogy ő is szépen „beáll a sorba". Bár még nem akarok elkiabálni semmit!

Szántó Dávid: Eszméletlenül maximalista vagyok, így hát kénytelen vagyok hozni az eredményeket.

Szántó Dávid: Eszméletlenül maximalista vagyok, így hát kénytelen vagyok hozni az eredményeket.

– Egy gyerek születésekor mindig felfordul egy kicsit a család élete. Tudjuk, ön nagyon felkészült riporter. Rengeteget dolgozik a kamerán kívül is: készül, lépést tart mindennel és archívumot vezet az eredményekről. Ráadásul riporterként a Naplónál is dolgozik. Hogyan lehet összeegyeztetni az apaságot és a munkát?

– Őszintén szólva, az elmúlt időszak egy kicsit sok volt. Egyszerre bővült a család és kezdődött az olimpia. Egy olimpia pedig – teljesen függetlenül attól, hogy ott vagyok-e vagy sem – nagyjából napi 24 órás elfoglaltságot jelent két héten keresztül. A gyerek szintén, csak épp folyamatosan, úgyhogy a kettőt kicsit nehéz volt összeegyeztetni. A feleségem fantasztikus volt! Egyrészt tolerálta az én olimpiaőrületemet, másrészt igazodott hozzá, hogy én is ki tudjam venni a részem a feladatokból. Úgy időzítettük például az esti fürdetést, hogy az ne essen egybe az úszó döntőkkel.

– Milyen egy sportriporterrel élni? Az egész család kívülről fújja az aktuális eredményeket?

Névjegy

[namelink name="Szántó Dávid"] 1981. augusztus 1-jén született Budapesten. 5 éves korától 19 éves koráig aktívan úszott. Érettségi előtt, korkedvezménnyel vették fel a Komlósi Oktatási Stúdióba, innen került gyakornokként a Magyar Televízióhoz. Később a Külkereskedelmi Főiskolát és a Közgazdasági Egyetemet is elvégezte. Feleségét itt ismerte meg. Három gyermekük van: Benjámin, Szonja és Domokos.

– Nagyjából igen. A két nagyobb gyerek végig velem együtt nézte az olimpiát, együtt drukkoltunk a magyaroknak. Ismerik az összes sportágat. Persze, a másfél éves kislányomban, Szonjában nyilván nem marad meg sok minden ebből, de a négy és fél éves fiamban talán azért már igen. Ő mindig azt akart sportolni, amit épp nézett. Először dzsúdós akart lenni, aztán birkózó, aztán kajakos. Arra szerintem nagyon jó egy olimpia, hogy a gyerekeket egy kicsit a sport felé terelje. Akkora figyelem összpontosul az egész országban az olimpiára, hogy az egyébként elkallódásra hajlamos gyerekek rájöhetnek, hogy a sport jó dolog.

– Ezek szerint a nagyobbik fia, Benjámin el is kezd sportolni?

– Igen, megyünk az uszodába. Most nyáron kezdett el ismerkedni az úszással és mindenképp szeretnénk folytatni.

– Ön is úszó volt. Akart valaha is olimpikon lenni?

– Persze! Aki ennyit rááldoz az életéből egy adott sportágra, az nem állhat úgy oda, hogy csak a saját maga szórakoztatására, hobbiból csinálja. Nyilván nem azért edzettem napi 6-7 órát, hogy majd egyszer sportriporter legyek. Ugyanakkor valahol tisztában voltam vele, hogy ez lesz a vége. Hisz bármennyire is szerettem volna, bármennyire is küzdöttem, bármennyire is jók voltak az eredményeim azért még messze álltak attól a szinttől, ami egy olimpiát jelenthetne.

– Könnyű volt ezt megérteni vagy nem is volt nagyon erős álom?

– Talán nem volt olyan erős álom. Sokáig gondolkodtam, hogy abbahagyjam-e vagy sem, amikor átléptem a felnőtt korosztályba. Tényleg jó eredményeim voltak – korosztályos szinten mindenképpen – de láttam, hogy nem fog menni, mégsem tudtam abbahagyni, mert szerettem csinálni és talán reménykedtem is. Kivéve a vége felé. Ha őszinte akarok lenni, akkor már nem reménykedtem benne, hogy belőlem extra klasszis úszó lehet. Ettől függetlenül nehéz volt elszakadni a közegtől. Szerencsére azért nem kellett teljesen elbúcsúzni, hiszen ha másképp nem, riporterként visszajárok hozzájuk.

Gyurta Dániel - 200mell - Szántó Dávid közvetítés

– A 24 órás olimpiai műszak mellett volt ideje apának lenni. Summa cum laude végezte az egyetemet – közgazdászként – miközben már gyakornok volt a királyi tv-nél. Ennyire jó a teherbíró-képessége?

– Én inkább azt mondanám, eszméletlenül maximalista vagyok, így hát kénytelen vagyok hozni az eredményeket, hogy meg legyek elégedve saját magammal, hogy megfeleljek a saját elvárásaimnak. Azt, hogy mekkora a teherbíró-képességem, nem tudom. Nekem mindig úgy tűnik, hogy kevés a nap 24 órája, de azért többnyire sikerül megoldani a dolgokat.

– Ha nem 24 órából állna egy nap, mire tudná még fordítani az időt?

– Ugyanerre! Még több család, még több idő az gyerekekkel, még több munka! Esetleg egy kis lustálkodás.

– A legtöbbeknek a sport hobbi. Önnek van hobbija?

– Nekem a sport az életem. A hobbim pedig, szerencsére, maga a munkám és a családom. Világéletemben a sportban éltem, mindig is ezt szerettem volna csinálni. Az, hogy ez még mindig így van, egy nagyon nagy ajándék.

– Másfél évvel ezelőtt nagyot váltott. Otthagyta a királyi tv-t. Akkor azt mondta, kíváncsian várja, hogy tud majd megfelelni az új kihívásoknak? Most hogy érzi? Minden a helyén van?

– Még alakulnak a dolgok. Ha azt nézem, hogy a Magyar Televíziónál több, mint egy évtizedet töltöttem, akkor ez a másfél év kevés ahhoz, hogy bármi véglegeset tudjak mondani. De kifejezetten jól érzem magam a bőrömben, mind a Naplónál, mind pedig a Digisportnál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!