Makó és környéke

2010.09.23. 22:43

Makói fürdőügy: tovább pattog a labda

Makó - Szó sincs arról, hogy leállítanák a makói fürdőépítést – mondta az Uniót képviselő regionális fejlesztési ügynökség igazgatója. A pénz is megvan, de az ügynökség szerint a beruházás finanszírozására olyan formát kell találnia Makónak, amit az Unió elfogad.

Bakos András

Arról szól az önkormányzati választási kampány Makón, hogy mi lesz az új fürdő építésével. Szeptember 12-én a Hír Televízió tudósítása közölte: meghiúsulhat az építkezés. A műsorban nyilatkozók az uniós támogatás ügyét intéző Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) levelére hivatkoztak, az önkormányzat cáfolt. A DARFÜ ügyvezető igazgatója, amikor erről kérdeztük, előrebocsátotta: a politikai nyilatkozatokra nem reagál. Meggyőződése, hogy az a levél tőlük nem kerülhetett ki.

– Az előzményekről én papírból értesültem, miután két hónapja dolgozom itt, a beruházás pedig jóval régebben kezdődött – mondta Kiss Imre ügyvezető igazgató. – A makói önkormányzat – kerekítve – 2 milliárd forinttal járul hozzá a beruházáshoz, 1,4 milliárdot ad az ügynökség az Unió pénzéből. A problémát az okozza, hogy a város, annak érdekében, hogy az áfát a teljes beruházás után vissza tudja igényelni, létrehozott egy fürdőfejlesztő kft.-t, amelynek a 2 milliárdot kamatmentes tagi kölcsönként biztosítja, legalábbis az eddig kapott dokumentációkból ez derül ki. A 2 milliárdos kölcsön kamata évente 300 millió forint lenne. Meg kell vizsgálnunk, hogy a támogatás összege és a támogatott kamat mértéke együtt elfogadható-e az Unió támogatási rendszerében. Ha az derül ki, hogy a kamattámogatás is növeli a támogatási intenzitást, az uniós szabályok szerint az önkormányzat nem adhat ilyen jellegű pluszsegítséget, vagy ha mégis, akkor azt az összeget le kell vonnunk a megítélt támogatásból.

A Keviép dolgozik a makói fürdőn. Nincs szó arról, hogy leállítják az építkezést. Fotó: Segesvári Csaba

A Keviép dolgozik a makói fürdőn. Nincs szó arról, hogy leállítják az építkezést.
Fotó: Segesvári Csaba

Az is meggondolandó, hogy a kamatteher és a fürdő üzemeltetésének költsége együtt már lényegesen magasabb, mint a várható bevétel. Lehet más megoldás, több is, amivel ki lehet kerülni ezt a helyzetet, és lehet úgy finanszírozni a beruházást, hogy ne legyen büntetés belőle. Az én kollégáim azt mondják, ők e-mailben, egyeztetéseken korábban több alkalommal is jelezték a makóiaknak, hogy ezt az ügyet tisztázni kell. Mi e problémára hívtuk fel az önkormányzat figyelmét abban a levélben – és szó sem volt benne arról, hogy le kell állítani a beruházást. Ennyi történt, nem több.

Kiss Imre az ügyben tárgyalt Buzás Péter polgármesterrel. A város, a projekt menedzsmentje másképp látja ezt a helyzetet. Odáig jutottak, hogy megállapították: ez egy jogvita, amelyet tényleg meg kell oldani valahogy. Kiss szerint az, hogy a város létrehozta a fürdőfejlesztő kft.-t, elfogadható döntés volt, és az az igény is jogos, hogy Makó szeretné a teljes beruházás áfáját visszaigényelni. De ilyen pénzügyi konstrukcióval még nem találkozott a DARFÜ. – Együttműködünk az önkormányzattal a megoldás keresésében, hiszen az nem érdeke az Uniónak, és egyik politikai erőnek sem, hogy a beruházás tényleg emiatt akadjon meg. De most a városnak kell letennie a megoldási javaslatait, amelyekről tárgyalhatunk – szögezte le az igazgató. – Nekem az az érdekem, hogy ne jöjjenek el ide holnapután Brüsszelből megkérdezni, hogyan is gondoltuk mi ezt a szabálytalan kifizetést az uniós adófizetők pénzéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!