2021.10.30. 09:25
Megvan a tudományos magyarázat arra, miért annyira jó a kibékülős szex
A legtöbben megtapasztalták már életük során, hogy egy szenvedélyes veszekedés után a szex is sokkal vadabb és forróbb, mint egy hétköznapi együttlét. A szakemberek azt is elárulták, hogy miért.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Minden pár életében előfordul, hogy akár egy semmiség miatt összevesznek egymással. Amilyen dühítő, ha a párunk nem ért velünk egyet, annyira felszabadító és izgató a veszekedés utáni szenvedélyes szex. A jelenség teljesen természetes, sőt, még tudományos magyarázat is van rá – írja a Ripost.
Egy heves veszekedés közben tombolnak a hormonok a testünkben, ráadásul a test úgy éli meg, hogy védekeznie kell és „üss vagy fuss” üzemmódba áll. Az izmok, a légzőszervek, a vérkeringés készenlétben áll, hogy valamilyen fizikai cselekvés következik: de futás helyett mennyivel csodálatosabb egy érzéki szeretkezés.
Az orgazmus feloldja a testben keletkezett feszültséget, a csúcson ugyanis stresszoldó hormonok árasztják el mind a férfi, mind a nő szervezetét.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/n8w4ieQoedu9QcsN-4kOm9LjcrgxENnTFX-FNa7f1TY/fill/2560/1708/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI5YTM5NTJjMWQzNTQzZDJiZTc2MDQyYTBjYjEwZTE5.jpg)
Fotó: Shutterstock
A veszekedés a tudatalatti egy elzárt részét is megnyitja, az utána következő szex pedig nem csupán megkönnyebbülést, de diadalmat is okoz. Az agyunk ugyanis úgy értelmezi a szituációt, hogy túléltük a veszélyt, és a szex által újra ura vagyunk a helyzetnek.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét